A naptáram azt mondja, hogy ma volt a félév utolsó tancsinapja, de én már nem hiszek el ilyesmiket.
Ezt a kabátot amúgy csütörtökön turkáltam Esztergomban, de persze ezt se volt időm bemutatni új beszerzés gyanánt.
Vannak hetek, amikor a fotóimból válogatni maga a bőség zavara, aztán vannak olyanok, amikor alig tudok összekaparni egy maréknyit a fiók aljáról. Most az utóbbi van.









Újrahúztam az ágyneműt a Bűnök Barlangja futonján, és igen erős késztetésem van, hogy be is vackoljam magam. Nyugtassatok meg, hogy ilyesmit délután fél hatkor sem teljesen erkölcstelen elkövetni.
Hugónak, az őrgrófnak bezzeg nincsenek efféle skrupulusai, de neki semmivel kapcsolatban nincsenek, úgyhogy az ő véleményére amúgy sem adnék.
Egyre inkább az van, hogy indulásaim idején sűrű setét az éj, a déli szél is üvölt, én pedig úgy csikorgok, mint Budavár magas tornyán az érckakas.
Ilyenkor érzem azt, hogy már a büdös életben nem lesz rólam olyan fotó ezen a blogon, ahol nem vagyok elmosódva. Aztán persze majd ez is helyreáll, de Tutatiszra, ezek a decemberi reggelek igazán fárasztóak.
Azt már elég régen megállapítottam, olyan nincs, hogy az embernek pénze és ideje is legyen – vagy pénzem van, vagy időm, vagy pedig egyik se. Na hát most éppen olyan stádiumban vagyok, amikor egyáltalán nincs időm, így már egy hónapja lefoglaltam Líviánál, a fodrászomnál egy időpontot dec. 15-re, majd a múlt héten dérrel-dúrral megrendeltem az internetekből hat doboz pipirost. Ma jött meg.
Igen, ez azt is jelenti, hogy ezúttal pénzem van idő helyett. Nem annyi, amennyire nincs időm, de azért épp elég. Úgyhogy sajnos a továbbiakban is rút szibarita váz leszek, és adventi dekkolás címén mindenféle dolgokat fogok venni, főként internetekbe.
Nyugi, azért lesz majd némi Patyomkin-program is. Meg előbb-utóbb süti.