Mást nem nagyon tudok nyújtani a hétről. Nos, most ezeknek volt szezonja.
mák bejegyzései
13/48 – Targonca
Amikor végre lerogytam két órám között egy duplapresszóval (plusz másfél deci hideg tej) a Danubianum nevű borzasztóság előtt, azon kezdtem csendben vihogni, hogy amilyen állapotban vagyok éppen négy óra alvás és háromnegyed ötkori felkukurikú után, teherautót, targoncát, de még talicskát vezetni sem engedném magamat, nemhogy tanszéket.
13/47 – Ugyanolyan
Amikor azt mondtam nektek, hogy vettem ugyanolyan kordruhákat, mint az eddigiek, csak más színekben, én bizony igazat mondtam.
Megyek zárthelyit íratni kilencven személyre. Jaja, kilencvenre (90). Amíg ezt kijavítom, megőszülök. (Oké, valójában már valószínűleg meglehetőst ősz vagyok. Hajfesteni is kéne, irgumburgum.)
13/46 – Üllő
Továbbra is ott egye meg a fene az olyan gyakszihetet, amikor munkahelyi lópikulákkal kell szopni, különös tekintettel arra, hogy lényegében üllő és kalapács között vagyok, a formailag alám beosztott népek is hülyeségeket csinálnak és lehetetlenségeket akarnak, meg a fölöttem lévők is.
Mindeközben az Operaház Fantomja tegnap akkurátusan lepisilte a párnákat az ágyon, úgyhogy a mosógépet is zörögtetnem kell. Miután stresszre és szokatlan környezetre gyanakodván leszereltük az alomtálcáról a tetőt, Hugó belepisilt és belekakilt az alomba, majd gondosan betakarta a polcról lehúzkodott tárgyakkal.
Lesz itt még meló, az hótziher.
Én ugyan határozottan veszítek érdekességemből a fejlemények tükrében, de azért mégiscsak az én blogomról van szó, kéremszépen. Meg az egyik új kordruhámról, mert vettem újakat is.
Na jó, kaptok az új családtagról is egyet, még a tegnapi pörgés idejéből.
13/45 – Hugó
Na, ő itt Hugó.
Élesebb képet egy ideig ne is várjatok róla, folyton mozog. Amúgy, mielőtt nyünyünyüzni kezdünk, szeretném megjegyezni, hogy ha az úgynevezett “esztétikák” nevében indultunk volna macskáért, Hugó a büdös életben nem jött volna számításba. Itt ebből a szögből nem látszik, de Hugónak mondhatni hiányzik a fél arca. Mivel kábé négyhónaposan került be a menhelyre, még valamikor bébikorában marhatta ki valami a szája szélét, és tippre valamilyen vegyszer lehetett. Amennyire lehetett, helyrepofozták, de a folytonossági hiány megmaradt, és folyton monitorozni kell, hogy ne fertőződjön el a seb, ez pedig nyilván erősen csökkentette örökbefogadási esélyeit. Hugó amúgy igen látványosan selyemszőrű állatka, nagy lombos farokkal és igazán barátságos hozzáállással, de hat egész hónapig héderezett az Árvácskában. Aztán persze jöttünk mi, akik eleve a használt és kishibás macskák iránt érzünk vonzódást, mert balekok vagyunk, nem vitás.
Mindemellett én most mégiscsak aggódom kissé, fel tudok-e nőni ahhoz a feladathoz, hogy kellően jó pótanyukája legyek az Operaház Fantomjának.
13/44 – Egyaránt
Már megint roppant változatos, de egyaránt nemszeretem feladatok felé döngetek munkázóba, gyakszihét ide vagy oda.
13/42 – Torta
Ez igazán olyan hét volt, amikor egy szusszanásnyi idő se, cserébe egyik pofon a másik után, de ezt persze most se látni a galériácskámból, amiben csupa kellemes dolog látható, még egy szülinapi torta is.
13/39 – Bagatell
Ma lenni csütörtök. Ez azt jelenti, hogy már csak három napot kell tanítanom a héten, bagatell.
A fényviszonyok is egyre kafábbak, meg én is egyre rottyantabb vagyok, a jövő héten viszont gyakszihét lesz, ami azt jelenti, hogy csak pénteken és szombaton kell majd tanítanom, hurrá.
13/38 – Hajt
Én már ugyan úgy érzem, hogy nem leszek sose egészséges, de azért a kötelesség még mindig kihajt a házból.
Tegnap amúgy az összes többi mellé a buszon beleültem egy pisitócsába. Mondanám, hogy meglepődtem, de valójában nem.
13/37 – L
“És mondd, mit kaptál az ötvenedik születésnapodra?” “Leginkább munkát meg újabb nemszeretem feladatokat. Ja, és további köhögőrohamokat.”
Ennek tiszteletére viszont legalább kirittyentettem magam kápuctába, vagy minekhíjuk ezt itt. A kardigány végtelen hosszú ideje volt rajtam utoljára, azt a RK adta ajiba, a csüngüt pedig még sose láttátok, azt az egyik diákomtól kaptam múlt héten.
13/36 – Zongora
Nekem ma rádióban lett volna fellépésem, de kénytelen voltam lemondani, mert a hangom olyan, mint a repedt fazéké, és még mindig rettenetes recsegős köhögéseket szórok a világba. Épp ennek megfelelően is nézek ki, úgyhogy nem kell magyaráznom, miért küldöm be magam helyett Csülök Urat, ő most is faszagányosan fest.
Csülök Úr amúgy szintén nem túl boldog, merthogy be van zárva a nappaliba, a következő órákban ugyanis népek fognak betolongani a pincébe, hogy elfuvarozzanak onnan egy zongorát, amit ideiglenesen szállásoltak el nálunk. Már nem emlékszem, hogy ez tizenöt vagy húsz éve volt, de ezúttal szentül ígérték, hogy ma elviszik. Mingyá. Nemsokára. Szinte azonnal.
(Állítólag a szállítók eltévedtek Szentendrén. De mingyá megérkeznek. Szinte rögtön. Majdnem most.)
13/35 – Rojtos
Már vasárnap van? Ezen a héten is annyit futottam körbe, hogy az már röhejes, különösen ha figyelembe vesszük: két napot lényegében azzal töltöttem, hogy az oldalamon feküdjek rojtos és recsegős köhögéseket eregetve a levegőbe.
13/34 – Gránit
Ez is szép nap volt. Reggel díszdiploma-átadón voltam háziasszony meg narrátor meg mittomén, egy gránitdiplomát* is kiosztottunk!
(A képen azért vagyok ilyen ferde és üveges, mert egyrészt rühes korán volt még ahhoz képest, hogy tegnap este is tanítottam, másrészt pedig kint felejtettem éjjelre a fényzőgépet a teraszon, és ő ettől kicsit ideges lett. Remélem, ez átmeneti.)
Utána pedig beugrottam a dékánhelyettes kocsijába egy szatyorral, amiben ott vala Matilda** és egy csomó bábkészítős himmihummi, majd elfuvaroztattam magam Budapestre órát tartani. Most mondanék erről valami elméset, de sajnos olyan kimerült vagyok, hogy mindjárt sírni fogok tőle…
* Az annyit tesz, hogy az illető 75(!) éve kapott diplomát. Szédítő szám.
** Matildáról mondtam anno, hogy ha megnő, varrógép lesz belőle. Ma annyi rajongója lett hirtelen a másodéves óvósok között, hogy már féltem, megpukkad a büszkeségtől.
13/33 – Se
Ne tévesszen meg a látszat, én még mindig beteg vagyok, mint a kutya, de ez úgysem érdekel senkit, lassan már engem se.
13/32 – Komposzt
Eszem ma sincs sok, ami igazán kár, mert holnap már szükségem lesz rá, mivel a levelezős óráimat muszáj lesz megtartanom, és még egy csomó olyan meló van a puttonyomban, amihez nem ártana compos mentis lenni, nem pedig komposzt mentis. Hehe. Hehe.
13/31 – Láncöltés
Ezek a kilátásaim a mai napra, miközben bőségesen fogyasztom a papírzsepiket. Szellemi kapacitásom ugyan nemigen van semmire, de a láncöltéshez nem is kell.
13/30 – Sapka
Mit mondhatnék, cukros borsócskáim, úgy nézek ki, mint egy sapka szar. Úgy is érzem magam.
Azért néha kinyitom a szemem, nyugi.
Minden nap más - mindennap más 