Most jutottam végre odáig, hogy felrakjam az önfotót, amit háromnegyed hétkor csináltam. Hejh, szorgos munkanapok.
szeptember 2026 havi bejegyzések
Szaporulat a szekrényben – Üdvözlet a nyúlüregből
Tudjátok, onnan, ahova Alice beesett. Az én nyúlüregemben többek között Gudrun Sjödén kardigánok, sokzsebes kistáskák, sivatagi bakancsok és El Naturalista cipők vannak, mindezek túlnyomórészt “a szemedet is kiüsse” színekben. Még nem tudom eldönteni, a Sellpy a túlfogyasztás egy igazán gonosz-ravasz bugyra-e, engem mindenesetre igen ügyesen beszippantott, és amíg alig hordott Camel sivatagi bakancsokat sóz rám 4,50 euróért, addig valószínűleg ott is fog tartani.
Aztán egyszer majd nem férek a lakásban, és akkor lesz sírás-rívás meg fogaknak csikorgatása. Galéria!
Bárminő felmerülő kérdésetek van, szívesen válaszolok. Na persze, azt ne kérdezzétek, meg vagyok-e buggyanva, arra már tudjuk a választ.
14/8 – Szponzor
Mivel ma van az ún. szabadnapom, és mivel a család az én játékpénzeimből (=SzÉP-kártya) szponzoráltatja a leányfalusi uszibérletet, bekanalaztam magam anyósom autójába, és elmentünk új bérletet venni, mert a régi mingyá lejár. De ha már ott voltunk Leányfalu közepiben, bementünk az ottani Heim-pékségbe tökmagos pogácsáért, és meglátogattuk az Erzsébet divatáru-boltot is.
Tippeljetek, vettem-e ruhát, kettőt-e, és kordanyagból volt vagy sem, pünkt olyan szabásban, mint ez a pöttyöske? Úúúgy van, eltaláltátok.
Intermezzó – Zenea zélet 2026
Hahh, azt hittétek, hogy idénre kihagyom, mi? Egy frászt. Az első nappali tancsinapon most is beállítottam random lejátszásra a zenegépeckét, amin most már tényleg van minden pszichedelikus rocktól mandopopig, aztán afféle botcsinálta jósnő módjára az első három zeneszám beleiből próbálom megjósolni az előttem álló évet, mely szám szerint vagyon ezen a blogon a tizennegyedik.
Mit ne mondjak, a jelenlegi találatnak erős felmondás-szaga van, de lehet, hogy csak az én értelmezési horizontom gyanúsítható ezügyben. Száz szónak is egy a vége, hadd szóljon!
14/7 – Előny
Másoknak ez az első tancsinap, miközben én (höhö) máris letanítottam a heti kötelező óraszámom másfélszeresét. Na de azért nekem is ez az első nappalis tancsinap, melynek tiszteletére a “business on the top, party on the bottom” szellemében kikulturáltam magam felyül kellő mennyiségű vakolattal és iparművészi nyakékkel (ez is a Dark Side Soutache-tól), ámde mindehhez dupla rokolyát hordok, felemás zoknit és edzőcipőt.
A hátizsákomban van a házi évnyitónkhoz nyolcvan csokicsók. Ha ez nem győzi meg a gólyákat arról, hogy a tanárnő kissé bolond, de azért vannak előnyei, akkor semmise.
14/6 – Világbéke
Úgy éljek, az az érzésem, hogy ez a hét már legalább tíz napja kezdődött, de lehet, hogy még több. Ennyire zsúfolt, fárasztó, és fejvesztett csirkék módjára rohangálós hetet semmiképpen nem szeretnék még egyet a közeljövőben, meg igazából semmikor se, de ne legyünk telhetetlenek vagy naivak. Úgyhogy ha a zuniverzum esetleg arra kíváncsi, mi a vágyam – hát ez az.
Ja, meg persze a világbéke.
14/5 – Belzebúb
Fél órával a beállított ébresztő előtt arra riadni, hogy a kisebbik belzebúb lebassza a polc legtetejéről az egyik félkilós mécsest a futonra, pár ujjnyira a térdem mellé – megfizethetetlen.
Minden másra ott a Mastercard.
Ma amúgy csak 10×45 percet tanítok. Bágátell.
14/4 – Csukló
“Indul a század csuklógyakorlatra, hahó!”, írta Troppauer Hümér verse.
Idei első tancsinap. A Repülő Kutató szerint úgy nézek ki, mintha élnék. Höhö.
14/3 – Hosszú
Átkozottul hosszú nap lesz a mai, annyit mondhatok. Két értekezlettel és egy további munkaügyi találkozóval súlyosbítva.
14/2 – Szussz
Mivel megest ott tartunk, hogy vesztem elfele a kontrollt az életem fölött, nekiláttam kiredvázni a mosókonyhát. Most tartunk egy kávészünetet, aztán uccu bele vissza.
14/1 – Egyed
Szeptember 1., Egyed napja. A hajam még (többé-kevésbé) tart. Reggel óta értekezletet szervezek, ehhez pedig nyilván a leghatékonyabb, ha a Szentendrei Bolond Asszony a Padlásról lebernyeges őrültekházi áutfitjét hordom.
Az új blogév tiszteletére (meg mert már rohadtul unom a plusz kattintgatást) akkorában kapjátok ezentúl a fotót, amekkorában a WordPress méltóztatik megjeleníteni. Az elmúlt 13 évben mindig beállítottam 300 pixel szélesre, és fellőttem úgy ahogy volt, de aztán a WP elkezdett kavarni összevissza, és kábé március óta minden alkalommal külön eljárás kell ahhoz bejegyzés-szerkesztés közben, hogy akkora legyen a fotó, mint mindig is volt.
Na hát innentől rájuk bízom, méretezzék kedvükre. (Azért szóljatok, ha erősen rontja a bejegyzés-megnézési élményt, mert akkor dérrel-dúrral, de visszatérek a 300 pixelhez.)
