Amikor végre lerogytam két órám között egy duplapresszóval (plusz másfél deci hideg tej) a Danubianum nevű borzasztóság előtt, azon kezdtem csendben vihogni, hogy amilyen állapotban vagyok éppen négy óra alvás és háromnegyed ötkori felkukurikú után, teherautót, targoncát, de még talicskát vezetni sem engedném magamat, nemhogy tanszéket.