Végre hazatámolyogtam, majdhogynem áttetszőre kopva.
És még a munkahetem felénél sem tartok.
A hétfő ugyan nem tancsinap, de ez az én életemben mostanság azt jelenti, hogy ez az intézőnap, amikor még legjobb esetben is itthon birkózom mindenféle adminisztrációs satöbbi feladatokkal, és ez tényleg csak a legjobb eset, mert máskor meg rohangálok, mint a mérgezett egér.
Ja, ma is bemegyek a dógozóba.
Közben a RK csúnyán megtaknyosodott, úgyhogy ő meg most a hencserén heverve tartja a saját intézőnapját zúmon keresztül. Roppantul drukkolok, hogy ne kapjam el tőle, pont ez hiányozna még az összes többihez.
Íme egy összeállítás az elmúlt hetemből. Főként lábaksz – hun az enyém, hun a macskáé, hun egy csirkéé. Plusz némi felújítási romok a munkázóm hátsó udvarán. Plusz egy kis szendvics ebédre a Heim Pékségben. Plusz a flegmapocok (=capybara) ceruzahegyező és más dilinyók, amiket a vietnami boltban vettem, hogy megjutalmazzam magam azért, mert még nem futkászom fel-alá hajtépve és sikoltozva. Galéria!









Ma irgalmatlan sötétben indulok dógozóba, ezért hogy ne maradjatok kontent nélkül: megint itt a zenegépecke jóslata az idei évre, a tegnapi első tancsinap random lejátszási listájának első három száma jóvoltából. Mintha eddig nem tudtam volna, hogy szarban leszünk.
Mit mondhatnék, this is the way.
A hajam még tart, bár ma már száraz samponnal támogattam meg ebben a tevékenységében, merthogy esmég rohanok értekezni (ketőőő darab!), és csak ma este tudom rendezni soraimat annyira, hogy holnap ne ijedjenek meg tőlem a diákok.
Merthogy holnap viszont már tanítok, ach, felsőoktatási kadáverek glamúros élete.
Próbálok nagyon operatív lenni, de hát ez a világ nemigen kooperál ebben, fél nyolckor például megjelent a gázóra-leolvasó az éves leolvasásra. Mázli, hogy rászámoltam plusz negyedórát a reggelemre, amikor beállítottam az ébresztőt. (Éjjel amúgy felébredtem vagy négyszer, de ezt már ki számolja.)
Kezdődik a csodálatos értekezleti szezon, ma és holnap összesen négy darab várható, és ezekből előreláthatólag legalább három lesz olyan, ami, hogyismondjam, legkevésbé sem felemelő. Ha van egy kis szerencsénk, nem borítom rá senkire az asztalt. Magamra sem.
Ennek örömére a mai naphoz felsőruházatul ezt a kiváló csíkos veddfelkét választottam, ami ugyan technikailag egy afféle fésülködőköpeny, de rólam úgyis mindenki tudja, hogy flúgos vagyok.
Egyrészt az agyam, mert a mai napot is krízismenedzsmenttel kezdtem, bár inkább krízis-elodázás volt az, holnap meg holnapután még futnom kell pár stadionkört a nemszeretem fajtából, amikor könyörögnöm kell embereknek, hogy végezzék el a munkájukat, mert másként én sem tudom elvégezni az enyémet.
Másrészt a nyakam meg a hátam, ugyanis végre eljutottam fodrászhoz, most pedig bent van a ruhám alatt egy csomó pármillis hajszálacska, és szúrnak.
Leszezmégígyse.