Ebben az évben nem vesztettem el egyetlen napot sem, mármint blogice. Úgyhogy akkor ennek örömére most kaptok egy igazán szedett-vedett galériát, amiben alig lesz olyan fotó, amit ezen a héten lőttem.
Logikát ne keressetek, az minden bizonnyal nincs, vagy csak jól eldugva.
Holnap kezdjük a 13. blogévet. Ittmost csak annyit tudok mondani erről, hogy reméljük a legjobbakat.
Az idei blogévre az utolsó egészalakos kép meg az utolsó piaclátogatás.
Ez utóbbi elég hosszú ideig az utsó lesz, legközelebb október 4-én tudok eljutni piacra. Reméljük a legjobbakat, hogy akkor el is jutok.
Amikor itthoncsücsü napom van is úgy nézek ki, mint aki egy kupac libafos meg egy szénaboglya törvénytelen frigyéből született, most pedig éppen becsámborog a lúdtalpain egy kamion reflektorfényébe.
Jajj, de nagyon nemszeretem feladat ez a tanszékvezetőség.
A múzeum Kékkőn van (Modrý Kameň), mi Zebegényből kirándultunk fel oda, és tele van mindenféle vicces meg bizarr cuccal. Egyik fájdalmam, hogy csak kísérgetéssel lehet végigmenni rajta és csoportban, pedig én jó hosszan el tudtam volna ácsorogni a bábrészlegen, a másik meg hogy piszok nagy szükségük lenne egy fiatalosabb kurátorra, mert ennyire klasszikus vitrines-kiállítós múzeumot már régen láttam.
Mindemellett is érdemes bejárni. Nesztek itt egy erősen finomvegyes galéria, közte igazi profi előadások és esetenként igencsak felnőtt bábszínházak kellékeivel, de nyilván pár mulatságosan fröccsöntött gyerekjátékot is lefotóztam. Indzsoj.
Ocsmányul rossz éjszakám volt sok ébredéssel és válogatott rémálmokkal, az egyikben például zombik elől bujkáltam, és ugyan úgy emlékszem, hogy végül nem kaptak el, de jelen állapotomból ítélve talán mégis.
Megyek dógozóba, sírnivalóan sok mindenfélét kell megoldani. Nagyrészt olyasmit, amiről lövésem sincs, hogyan.
Reggeltől délután egyig a futonomon csücsülve házimaszogósban hallgatói levelekre válaszoltam, aztán felöltöztem ember elé való hacukába, dühöngtem egy kicsit, hogy úgy nézek ki, mint egy töltött zokni*, elmentünk bevásárolni a RK kulináris kísérleteihez** és a mindennapi élethez***, aztán hazajöttünk, én visszaöltöztem házimaszogósba, és további hallgatói levelekre válaszolok.
Még el se kezdődött a 2025/26-os tanév őszi féléve, de én már úgy utálom, mint a kukoricagölödint.
* Ennyire vagyok attól, hogy utána nézzek, milyen piruláktól, pempőktől és proteinporoktól remélik a menopautikus nők, hogy leszedi róluk a hasi zsírt. Ez különösen azért riasztó, mert én nem hiszek az ilyen pirulákban, pempőkben és proteinporokban – nem azért, mert Big Pharma, hanem mert Bad Pharma, ha értitek. A kuruzslást semmilyen formájában nem bírom, márpedig ez az.
** A Bor, mámor, Bénye és a Natura Hill mámegint kihozta belőle a kísérletező kedvű foodie-t, úgyhogy kapros majonézhabot akar gyártani sörtésztás halszeletkékhez meg kapribogyós ordagaluskákat marinált cukkiniszalagokkal és füstölt pisztránggal. Ezzel eddig egyet is értek, de ha azzal is elkezd kacérkodni, hogy ribizlis quinoával töltsön meg párolt cukkinit, én beadom a válópert. (Igen, ezeket mind az elmúlt két hétben tálalták elénk. A ribizlis-quinoás szörnyszülöttet nem ettem meg.)
*** Macskaeledel, lefolyótisztító, kókusztej, rizs és csipsz. Ez utóbbinak valószínűleg jelentős szerepe van a hasi zsírban, de muszáj valamivel tartanom magamban a lelket.
Még mindig a helyettes, még mindig az “ezt-meg-ugyan-minek-mutogassam” állapotok. Reggel nyolc óta levelezek orrba-szájba mindenféle hallgatókkal, képzelhetitek, hogy milyen fejem van.
Viszont sikerült időpontot szereznem hétfőre fodrászhoz, és ha ez a kedves szőrös állat kegyeskedik feltápászkodni, akkor az ágyneműt is lecserélem végre.
Én ugyan fel vagyok öltözve, de csak általatok már untig ismert házimaszogósokba, a pofámon viszont egy lehúzható maszk van, ami azt állítja, hogy koreai szén van benne. Úgy gondolom, ezzel nem óhajt megismerkedni senki. Mármint azzal, ahogyan itt van a pofámon. Hé, még én is majdnem megijedtem, amikor az imént elmentem egy tükör előtt.
Úgyhogy ennek örömére beküldöm az ismert helyettest.
Most rendhagyó módon nem kaptok vasárnapi galériát, csak egy fotót a kékkői vár baba- és bábkiállításáról. Lesz majd még több is. Valamikor.
Ja, hazajöttünk.
Az a helyzet, feleim, hogy ez itt most egy irgalmatlan módon luxy hétvége: a hűtőben érdekességek, a szobai bekészítésben további érdekességek, esténként napról napra változó hatfogásos menü a megfelelő bor-sorral, reggelire meg mindenféle házifincsik, de azért a legnagyobb luxy mégiscsak a környezet, mert az aztán tényleg lélegzetállító, és percről percre más.
Nesztek szép bőséges galéria, lesz benne minden, mint a búcsúban.
Én még most sem vagyok érdekes,
de ez, hát ez…
Majd tartok nektek kis bemutatót a reggelikről meg vacsorákról meg a környezetről meg egyáltalán, de most elmegyünk Kékkőre, mert ott még nem voltunk.
Ez itt nem annyira érdekes,
ez sem,
de ez már igen!
Jaja, már megint itt bugizunk Zebegényben a játékpénzeimmel…
Állítólag így híják az idei országtortát, “DCJ Stílusgyakorlat”. A DCJ az nyilván Dobos C. József, a stílusgyakorlat meg az, hogy nem fektetve, hanem állítva vannak benne a lapok.
Mondjuk úgy, én is állítva, nem pedig fektetve vagyok most, bérletért kutyagolok a HÉV-állomáshoz, csomagautomatából veszek fel akvarelltömböket meg kenyérboltból péksütit*, és ha úgy szottyan, a Szamos Cukrászdából hozok két szelet ilyen stílusgyakorlatos anyámkínját is.
* A tegnapi kenyérrel nincs baj semmi, csak fogy. Nagyon.
Marha hosszú szünet után úgy gondoltam, ideje végre kenyeret sütni gusztushúszra, mert mikor máskor.
Na, ilyen lett.
Pedig én tényleg mindent úgy csináltam vele, ahogy kellett, de kicsellózott velem a bides.
A nap, amikor nincs bót, de van piac. Ennek tiszteletére megpróbáltam afféle nemzeti ünnepbe őtözni, de összességében ennyi sikerült.
Mindeközben kenyeret is sütök éppen. Ahhoz se ártana visszanyernem a modzsómat, szerfölött érdekes lett, khm.
Mint a mellékelt ábrából is látható, máma nincs szándékomban elhagyni a körletet.
Mint már jeleztem, visszajöttem az életembe. Ez azt jelenti, hogy ma muszáj szakdolgozat-szerűségeket gyomlálnom és intézményi pontszámokat töltögetnem táblázatokba, mert a szabadságnak csak a nevében van az, hogy “szabad”, a realitásban sose áll le az a rohadt verkli. Ha ez nem lenne elég, ma reggel óta végtelenítve megy a fejemben az Érik a szőlő, hajlik a vessző, és ha nem tudom kikergetni belőle záros határidőn belül, meg is kukulok.
A CundÁban vett ruha viszont igen kellemes anyagból van, csak azokat a vékony spagettipántokat vinné el az ördög, én semmit nem tudok felvenni melltartó nélkül.
Hát ilyen volt.
Ma pedig jól hazamegyünk az életünkbe, és bevallom, nekem ehhez semmi kedvem.
Azt hiszem, ideje bemutatót tartanom abból, mivel múlatjuk másfél napja a szárnyas időt.
Most olyat csinálok épp, amire eddig nem volt példa, de hát az tartja frissen az ember agyát és spiccen az idegeit. A jelen pillanatban értünk be Encsre a híresen jó zempléni és abaúji utak egyikén, én meg Emese anyósülésén írom a bejegyzést. Mobilon. Sőt, mobilneten.
Megjegyzem, ebből nem csinálok rendszert, a hajam is elhull, mire ezzel végzek. (Már a Kassa felé tartó autópályán döngetünk azóta, hogy az előző bekezdést megírtam.)
Majd még jelentkezem, de addig is: én ugyan ezúttal sem festek különlegesen,
viszont a fotózás közben ezt néztem:
Ugye, ugye.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 