Amikor azt mondtam, hogy vissza az eceteshordóba, akkor számítottam arra, lesz benne egy csomó ecet, de volt még más is, amiről egyelőre nem tudom megállapítani, pontosan micsoda, talán takony.

Miközben mink Bécsben múlattuk a szárnyas időt, anyósom kapott hétvége-köszöntésül és istenhozott gyanánt szombat hajnalban egy sztrókot. (Pénteken este értek vissza az én anyám látogatásából, ergo néhány napig a família legnagyobb része Ausztriában volt, ilyen se volt még eddig.) A helyzet, úgy fest, jobb, mint amennyire rossz is lehetne, de hát akkor is, bent fekszik még a szubintenzíven, és egyelőre azt se tudni, mikor engedik haza. Az orvosok az óvatos optimizmus hangján beszélnek a családhoz, úgyhogy ennek örülünk. Úgyszintén óvatosan.

Mindezek megkoronázásául én ma bementem rádióba mint úgynevezett szakértő, és két órán át jártattam a pofámat. Adás csak szeptemberben lesz, arról természetesen hűségesen tudósítlak, ha addig fel nem dobom a pacskert, ami egyre reálisabbnak látszik ilyen előzmények után. Ja, mondtam már, hogy holnap jön Perpéta? Ezt már igazából nem érdemes lemondanom, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

Mindehhez képest, úgy vélem, cefet jól néztem ki máma. Ez még változni fog.