Selyemben, bársonyban, edzőcipőben. Rohadtul öregnek érzem magam, na – én sose voltam egy edzőcipős lány/néni, de a menetrend szerint pár évente bekövetkező “megint besokalltam a cipőktől, mert mindegyiknek van valami bibéje” ezúttal edzőcipők erányába lökött el. Természetesen nincs abban semmi meglepő, hogy az első, kísérletből megrendelt példánynál azonnal kiderültek a következők: a) ez így tökéletes! b) ööö, ezt éppen most vonják ki a forgalomból, c) hé, ez egy gyerekcipő.

Így jártunk, no. Attól még van egy piros, itt látjátok a szürkét, és rendeltem egy olyat is, aminek az a színe, hogy “lucfenyő”. Mivel pedig a tradícióknak megfelelően nekem van a legunalmasabban érdekes életem, megint megyek államvizsgáztatni, és ehhez kényelemre meg bibétlen cipőkre van szükségem, úgyhogy tessék.

Bent az irodai szekrényemben van egy bordó lakkcipő, ha a bűn helyszínére érvén úgy érezném, hogy alul vagyok öltözve. Vagyis cipőzve.