Az utóbbi időben egyre unalmasabb lett ez a blog, mert a nyivácskolás még hagyján, de a ruháim is már csak ugyanannak a négy-öt darabnak a különböző színű változataiból álltak elő. Higgyétek el, még akkor jártatok jobban, jelenleg ugyanis így festek:
Mint egy epizódszereplő a One Piece sorozatból. Feltehetőleg olyan, aki éppen morogva hurcol végig egy felmosóvödröt egy kalózhajó fedélzetén, miközben egy macska pattog a lába alatt.
Ja, takarítanék. Ha hagynának.
Kánikula minden mennyiségben, Szentendre színei, a szezon utolsó spárgavacsorája, egy gyarapodó horgolt takaró, nekivadult loncok és mályvák, az idei nyár első körömlakkja az alsó végemen, meg persze Mackó egyszerű és ártatlan örömei. Galéria!
Egen, ennek a hajnak definitíve fodrászra van szüksége, de a fodrászom éppen családi mizériákkal küzd, úgyhogy fogalmam sincs, mi lesz, talán nekifutok magam a csirkevágó ollóval. De előbb piac.
Egyéb csapások mellé ma reggel derült ki, hogy Mackó szárazeledel-adagolójában lakásfoglaló bulit tartanak Hangyáék, és a részvétel alapján igen kiterjedt családjuk meg baráti körük lehet. A probléma nyilván úgy derült ki, hogy Csülök Úr csipogva, nyávogva és egyéb rámutató magatartások kíséretében figyelmeztetett arra, tennem kéne valamit. A sztoriban ugyan nem tudom, én ki vagyok, talán a főbérlő, a közös képviselő vagy a tömbbizalmi, de mindenesetre nekem kell megoldanom a gondokat. Nehezítő körülményem, hogy azt kell elérnem, Hangyáék távozzanak, Mackó pedig ne forduljon fel.
Ecetes felmosás? Ördögűző szertartások? Esőtánc? Ötlet? Valaki?
Ez a félév ugyan már sose fog véget érni, de azért ma afféle lányregényi naiva módjára mégiscsak azzal a reménnyel keltem, hogy ha szakítok egy nagy maréknyi énidőt, és hagyok magamnak lehetőséget a regenerálódásra, mégiscsak vissza tudok nyerni valamit abból, amiért a korábbiakban esetenként szimpatikus voltam saját magamnak.
Ámen.
Majdnem úgy festek, mintha élnék, pedig.
Hajnalban ezúttal nem a macska vert fel, hanem a riasztó, ami akkor indul be, ha elvész az áram. Isten hozott mindannyiunkat a nyári agglomerációs örömök közé. Remélem, mire a 19:20-as busszal hazaérek, már megadják, mert ha nem, az egész 11-es út visszhangozni fogja sikolyaimat.
Ilyenkor szokták kérdezni tőlem, hogy most már ugye jobban vagy?
Most őszintén, mitől lennék jobban? Változott valami? Mármint azt leszámítva, hogy ezúttal karmok is vannak a combomban?
Annyi dolgom lenne, mint égen a csillag, és szarul is vagyok, és dögmeleg is van, és folyton vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek bőgicsélni az önsajnálattól.
Úgyhogy inkább kiültem ide takarót horgolni. Olcsóbb, mint a terápia, és a végén még eredménye is kézzelfoghatóan van.
Tegnap délelőtt ocsmányul megfájdult a fejem, pedig nem szokása, és azóta se hagyta abba, bár csillapodott kissé. Ez persze nem változtat azon, hogy ma is vár a bánya meg a szokásos adminisztratív kőfejtés.
Mármint a nap. Ennek örömére tegnap Ivan Dan ünnepe volt a faluban, és én le is csámborogtam megnézni a szokásos mécses-installációkat. Mondanám, hogy szép lezárás volt a héthez, de még nem ért véget, ma például elmegyek évzáró Te Deumra is, mert nekem már úgyis mindegy. Galéria!
Én istenbizony szívesen szórakoztatnálak titeket a nagyon izgalmas életemmel, de sajna, ma is itt vagyunk.
Tegnap végül összeciheltem magam, elmentem bulizni, aztán annyira belejöttem a dologba, hogy éjjel kettőre kódoctam haza. A mai napot ennélfogva fetrengőnapnak nyilvánítottam, és higgyétek el, én aztán tényleg megadom a módját.
Mindemellett ma van a Múzeumok Éjszakája meg az Ivan Dan, úgyhogy ha besötétedett, mégiscsak elporoszkálok megnézni, mi történik a városban. Egy kis szerencsével ezúttal nem hajnali kettőre érek haza, én bulibaronessz.
Ma este, ahogy anyám mondaná, mondén programom lesz. Lenne. Lesz. A sütit már megsütöttem, a söröket behűtöttem (batyubál lesz), de most egyszerűen nem bírok megmozdulni.
Üssön már agyon valaki, könyörgöm, az mindenkinek előnyös végkifejlet lenne.
Selyemben, bársonyban, edzőcipőben. Rohadtul öregnek érzem magam, na – én sose voltam egy edzőcipős lány/néni, de a menetrend szerint pár évente bekövetkező “megint besokalltam a cipőktől, mert mindegyiknek van valami bibéje” ezúttal edzőcipők erányába lökött el. Természetesen nincs abban semmi meglepő, hogy az első, kísérletből megrendelt példánynál azonnal kiderültek a következők: a) ez így tökéletes! b) ööö, ezt éppen most vonják ki a forgalomból, c) hé, ez egy gyerekcipő.
Így jártunk, no. Attól még van egy piros, itt látjátok a szürkét, és rendeltem egy olyat is, aminek az a színe, hogy “lucfenyő”. Mivel pedig a tradícióknak megfelelően nekem van a legunalmasabban érdekes életem, megint megyek államvizsgáztatni, és ehhez kényelemre meg bibétlen cipőkre van szükségem, úgyhogy tessék.
Bent az irodai szekrényemben van egy bordó lakkcipő, ha a bűn helyszínére érvén úgy érezném, hogy alul vagyok öltözve. Vagyis cipőzve.
Államvizsga-napra általában a következő időjárási opciókat tartogatja a zuniverzum: a) fülledt meleg, b) zuhogó eső, c) mindkettő.
Cé, cé, céééé.
Rohanás közben azért néha muszáj megállni egy-egy pillanatra – még azt is megkockáztatnám, hogy az ilyen megállások nélkül hajítófát sem érne az élet. Galéria!
Mivel ma egyébként is úgy festettem, mint egy őrült chemnitzi öregasszony Balatonfüreden, hazafelé jövet bementem egy CundÁba. Mondanám, hogy meg tudom magyarázni, de inkább csak úgy itt hagyom.
Nekem sose szoktak olyan félelmeim lenni, hogy a ruha tarkasága elnyomná az én színes, izgalmas és dinamikus egyéniségem, de ezzel itt, amit hirtelen ötletből turkáltam ki a héten, vannak kételyeim. “A szemedet es kiüsse”, mondhatni.
Az én szemem nem van kiütve, csak hülyén esik a fény a szemüvegemre, és nincs időm új fotót gyártani, mert megint futok vizsgáztatóba.
Új ruha (igen, az idei nyár a jelek szerint a batik jegyében fog telni), új cipő (nem nagy bumm, csak újabb tenicipő a vietnami boltos 2500 forintos felhozatalból), csak én vagyok a régi, péntek délutáni műszakos enmagam.
Ja, újabb vizsganap. Pardon, vizsgadélután.
Most is futok elfele, és a köröttem növekvő káosz mostanra olyannyira kezelhetetlenné vált, hogy nem találom a hajsáljaimat, amik vagy titkos és rejtett pontokon leledzenek a lakásban, vagy valamikor elraktam őket Egy Jó Helyre, Ahol Biztos Megtalálom. Ez utóbbit az elvárható eredménnyel, nyilván.
Éjjel amúgy sok felriadás közepette valami érthetetlen animét álmodtam össze, amiben nagyjából egyenlő arányban voltak ingadozó és közlekedő sziklákra épített lakások, bukfencező dundi kiscicák és kivégzésükre váró száműzött vén császárnők, szóval a mai naphoz is megvan az alaphang.
Na, csapassuk.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 