Én továbbra is úgy gondolom, inkább nem árulok zsákbamacskát, hadd szembesüljön mindenki már jóelőre azzal, hogy a jövendő oktatói karban olyan is van, aki felemás zoknit és robbantott hajat hord.

Ezt a pöttöm farmerdzsekit tegnap turkáltam abban a tíz percben, ami a buszom indulásáig volt hátra, és ugyan nem passzol tökéletesen az előre eltervezett áutfitbe*, de addig kell felvennem, amíg ki nem fut az időjárásból, vagy én ki nem hízok belőle. Az elmúlt hónapokban leginkább a túlélésre koncentráltam, és örültem, ha egyáltalán van étvágyam, mindehhez a mérlegben lemerült az elem, én pedig amúgy is olyan holmikat hordok, amikben pár kiló ide vagy oda nem tűnik fel – na hát tegnap végre elemet cseréltem a mérlegben, ujuj. Ujuj. Egy köpésre vagyok attól, hogy nyolcassal kezdődjön a kijelzőn a szám (már ha vannak egy kilós köpések, de miért ne lennének, vannak nagyon nagy emlős állatok is.)

Mondjuk ettől már nem fogok igazán kétségbeesni, de azért elmorfondíroztam azon, vajon mit tartogathat a nyár, ha az őszt ijesztő mértékű fogyással, a tavaszt meg ijesztő mértékű hízással töltöttem…

* A hetem ismeretében előre kipakoltam már vasárnap az összes holmit, amit ezen a héten fel szándékozom venni. Így is vannak előreláthatatlan tényezők, például hogy meddig robban éppen a hajam, de legalább többé-kevésbé fedezve vagyok.