Ha szombat, akkor piac, de még bank is, mert a hét elejének rohanásában nem voltam igazán mestere az előretervezésnek, és csak amikor bemásztam szerda este a kapun, akkor jöttem rá, hogy ballagásra valami zsét is illendő adni, úgyhogy kirántottam a bukszámból mindazt, ami benne volt, és ahajt áthajítottam egy borítékba. Nem kell ám nagyon sajnálni szegény elhanyagolt ballagót, nem csak két gombóc fagyira elegendőt kapott*, de nálam már nem nagyon maradt a piacra semmi. Úgyhogy bank, piac, de még a bérletautomatát is meglátogattam, mert az országbérletem ugyan egy hét múlva jár le, de nem bízom magamban, hogy ez addig eszembe jut.

A “rút szibarita váz” jegyében vettem magamnak egy új “edzőcipőt”, és azért az idézőjel, mert én ezt átkozottul nem edzéshez fogom használni, hacsak az ából bébe rohangálást nem tekintjük edzésnek. Mivel a lábam a szopornyica alatti bambázás és a firenzei gyaloglások eredményeképpen most már pünkt 38,5-es, jelentősen megnehezedett a dolgom a szokásos internetes cipővásárlásoknál, ugyanis ez éppen az az állapot, amikor egyes márkákból a 38-as, másokból a 39-es jó, desőt még egy adott márka fazonjainál is, igen, terád nézek most, El Naturalista. A New Balance viszont tart 38,5-öst is, és az számomra éppen méretazonos, úgyhogy attól tartok, nem ez lesz az utolsó, amit vettem tőlük.

* Rendkívüli jómodoromra jellemző, hogy a buliba azzal érkeztem meg szerda este, hogy “Hoztam neked két dolgot, amiről biztosra tudom, hogy szereted: pénzt meg csokicsókot”. Mit tehetnénk, ez tényleg így van, a fiatalember bevallása szerint a csokicsók a legeslegkedvencebb aprósüteménye.