Miután lebonyolítottam egy kupac munkahelyi levelet (köztük személyes nemezisemből, a szakdolgozóktól érkező izgalmasnál izgalmasabb értetlen kérdésekből is volt egy kisebb csomó), ideje a gondviselésem alatt álló szőrös és ártatlan személyekre is gondolnom.
Jaja, megint fogyóban van a pöszörőzött makkáknak való eledel.
Már megint futok elfele. Az éjjel kifejezetten pocsékul aludtam, most meg afféle misztikus módon rosszul vagyok, szédelgek, és izzadok, mint egy ló, de a verklinek mennie kell. Ma éppen a kutatásmódszertani verklinek, melyben 5×45 perc alatt meg kell tanítanom a diákjaimat arra, hogyan kell szakdolgozatot írni.
Innen szép nyerni, höhö.
Mivel a világ itt megy gajra a szemünk előtt, jobb ötlet híján én is hozzáteszem ehhez a magam obulusait, rút szibarita váz ki vagyok, jaj, jaj. Vettem az internetekbe’ új telefontokot meg új útitáskát, desőt még új bukszát is, mert a tavaszi szünetben igenis elmegyek meglátogatni a Repülő Kutatót Berlinben, oszt ehhez a megfelelő körítés dukál. Most megyek értük a csomagautomatához.
A ruha is új, de az legalább csak nekem-új, nemrégiben turkáltam a “tehenet-kergetek-az-Appalachian-hegységben” készletembe. Persze zsebe nincs, mert minek, a nők nem tesznek a zsebükbe semmit, grr. Cserébe az ujja hálistennek annyira hosszú, hogy abból kitél kettő zseb, csak bírjam rávenni magam Erik leporolására.
A táska se régi, a cipő se, jaj, jaj, én szibarita stb. Viszont a dzsekit 2013-ban turkáltam, ha ez számít.
Mivel tegnap azon nyafogtam, hogy mennyi sok klassz tavaszi ruhám van, amiket garantáltan nem tudok felvenni, mire elmúlik a tavasz, nekiláttam beüzemelni őket.
Nagyon sok klassz kis tavaszi blézerem is van, úgyhogy ők is jönnek.
Visszavittem a könyvtárba a szakirodalmat.
Ez volt az évben az első alkalom, hogy harisnya nélkül, csak zokniban (meg persze cipőben) vonultam ki a házból, és mire a könyvtárhoz értem, egészen világossá vált számomra, hogy még ez a kiskabát is túl vastag az éppen aktuális időjáráshoz.
Pedig még annyi remek tavaszi ruhám van, hmpfh.
Ez a meló (a tanszékvezetőségre gondolok) alapjáraton is eddigi életem legkeservesebb feladatait hozta magával, de még ebben is vannak abszolút mélypontok. Ma például azért megyek be nem-tancsi napomon a munkázóba, hogy beszéljek az egyik oktatóval, mert a diákok panaszkodnak. Igencsak többes számban, ráadásul évfolyamtól, szaktól és tagozattól függetlenül, úgyhogy ez az egész óhatatlanul is beavatkozást igényel.
Imádkozzatok a lelkemért vagy az agysejtjeimért, ha nincs más álamügyetek fojóba.
Természetesen esik is, mintha dézsából öntenék. Ez amúgy a legkevésbé sem lep meg.
Ezen a héten is volt minden, de tényleg mint a búcsúban. Hogy a galériámban agnoszkálható dolgokról is regéljek: a reggeli meg délutáni fények egyre érdekesebbek, a növényzet vadul törekszik mindenfele, én roppant kitartással próbálok minden nap meleg ételt rakni magam elé (nem mindig van hozzá energia, sajnos), vettem két további nyomatot a NewSee Store nevű bűnbeviteli helyen, Maci meg továbbra is igen aranyosan cukul.
Lássuk, ki tudok-e ma szorítani magamnak egy szabadnapot, vagy ezúttal is kupán talál valami munkamunka.
Mármint Esztergomban. Oda mentünk ordítozni. Az utolsó képet nem én lőttem, egy kedves hallgató lefotózta, amint éppen a Bazilikát fényképezem háturul.
Következőkor a Vármúzeumot is bemutatom nektek.
Ma is olyan lesz, ami még sose volt: szimulációs gyakorlat címén a diákjaimmal a Várhegyen fogunk fel-alá mászkálni, kezünkben szemetes zacskókkal, eközben meg előre kitalált koreográfia alapján valaki időnként elüvölti magát, hogy “Gyülekező!” meg “Keresd meg a párod!” meg hogy “Gyere le a fáról!”
A végén pedig tartunk egy nagy közös ordítást, ha az addigi nem lenne elég.
Kellő mennyiségű fogcsikorgatás árán, de többé-kevésbé gatyába ráztam magamat meg a lakás leginkább frekventált részeit, úgyhogy – meglepő fordulat – mehetek tanítani.
Já, nekem ilyen rettenetmód fordulatos életem van.
Mivel a nagy gyapjú kabátkardigán egyre inkább kifele dönget a szezonból, kihordom én belőle, amit lehet. Ezzel a ruhával még úgyse volt rajtam.
Mostanság ezeket a napokat rühellem leginkább: végig itthon vagyok, és folyton molyolok valami munkaügyi akármivel, aztán délután egyszer csak rájövök arra, hogy már megint majdnem eltelt egy nap, nem haladtam semmivel sehová, és még vacsorám sincs.
Közben meg kint süt a nap meg minden.
Istenverte módon hosszú nap lesz a mai is, és hiába próbálok tarkabarkákat hajigálni magamra, valamiért erről is úgy érzem, hogy mellément.
Legalább a nap süt.
Van úgy, hogy mellémegy ez az őtözködős izé is. A fejemben ez egészen jól nézett ki.
Item 1. az évente egyetlen alkalommal hordott ruhám, item 2. a frissen fodrászolt pipiros hajam. Ennél írebb én már nem leszek máma, de általában sem.
Olyan hét volt ez, hogy jáááj, de végre kezd tavaszodni, láttam szivárványt ketőőő darabot is, mind a kettőt más-más városban meg más napon, vettem további fonalakat, a szombati piacon volt medvehagyma és spenót és koriander, Maci pedig igazán kedvesen cukult is nekem, nem csak felvert óbégatva hajnalban (bár nyilván azt is, persze). Galéria!
Egyrészt az én marha jó szívem, másrészt meg azok a rohadt hosszú buszutak. 53 kokárda a Iohanneum népének, vegye-vigye.
Bevallom, egyébként még múlt szombaton a konferencia alatt is horgoltam, de azokat ott helyben szétosztottam az úri közönségnek.
Ha a márciusi ifjak is olyan késéssel indultak volna szabadságharcni, mint én a piacra, akkor nem lett volna ebből az egészből semmi, csak mondom.
Ma van a Pi nap, vagyis 3.14 (megatöbbi). Ennek örömére felöltöztem pirosba, pinkbe, meg mittomén, pidlizsánba, és eltotyogok végigtanítani a délutánt.
Ha a képen úgy nézek ki, mint aki alszik, az nem teljesen véletlen. Négy kávét ittam máma, de alig bírom nyitva tartani a szemem.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 