Kedves Naplóm, ma megint a “tárul Miki Móka-tára” program keretein belül vagyunk, és az már tényleg csak tortahabon cseresznye, hogy tanítok is háromnegyed hétig.
Ebbéli nekifenekedésemben felavatom az indigókék példányt a kordruhákból, plusz egy csomó üvegcsüngüt.
A vicces zokni persze kötelező, anélkül honnan is tudnám, ha lenézek a lábamra, hogy tényleg ez vagyok-e én.
Ezt a mai képet tényleg csak azért teszem be, hogy lássátok, még megvagyok, mert amúgy ma a legislegkevésbé dekoratív képemet nyújtom. Az csak egy dolog, hogy itthoncsücsü dógozós és mellesleg arcápolós napom van, de! Tegnap reggel a tükörbe nézve úgy gondoltam, rám férne némi szemceruza meg szempillaspirál, és olyan röhejesen régóta használtam ilyesmit, hogy most úgy érzi magát a szemem, mintha harminchat órája ébren lennék.
Hát akkor ma ápoló kencéket fogok applikálni magamra, miközben a… á, nem akarjátok tudni azt, mi mindent kell nekem itt leveleznem meg más izé.
Vannak nyomasztóbb dolgok is a februári esőnél, de jelenleg ez csak súlyosbítja, ami egyébként is.
A fotót ugyanakkor lőttem, mint a tegnapit, de a fényviszonyok ennyivel rosszabbak. No, Isten neki, fakereszt, elvonszolom magam a munkázóba, oszt tanítok. Meg más kellemetességek.
Meglepetésemre úgy festek, mintha élnék. A megtévesztés mestere, az vagyok.
Még jön erre egy pár réteg meg táska, mielőtt elrobogok bokros tanszékvezetői teendőim irányába, és őszintén mondom, tényleg a megtévesztés mestere vagyok, mert úgy utálom én ezt az egészet, mint a kukoricagölödint.
Én még mindig eléggé rottyon vagyok, de muszáj volt eltalpalnom Mackó szárazpapijáért, mert még ma meg holnap elég az, ami most az adagolóban van, és a drága gyermek ilyenkor már roppant aggodalommal monitorozza, nem fog-e éhen halni esetleg.
Viszont busszal mentem meg jöttem, mint az urak.
Az új cipőke remekül teljesített ezen a távon, és ha már nem vagyok ilyen rozzant, hosszabbon is ki fogom próbálni, de egyelőre próbálok örülni annak, amim van. Elég nehéz munka, az tény, ma reggel már hétkor hallgatói meg munkatársi meg főnöki levelekre válaszolgattam, ott enné meg a fene az egészet.
Ezúttal nem a macska vert fel, de ha amúgy is felébredtem az éccaka közepén, nesztek a vasárnapi galéria. (Vannak a gyűjteményben a múlt hétről való fotók is, bevallom. Ez a hét egy kupac trágya volt.)
Még mindig ez a végem fest jobban. Na akkor most haza, aztán szépen bele abba a stabil oldalfekvésbe, amit már olyan jól begyakoroltam az elmúlt két napban.
Hozott nekem a motorosfutár egy ilyen dobozt, la.
És ez volt benne. Éljen a popkultúra, aszondok.
Igen, tanítani fogok járni benne, hová máshová.
Ezt csak azért teszem ide, hogy lássátok, megvagyunk. A látszat ellenére Maci van jobban: még ha úgy is fest, mint akit rossz használati utasítás alapján raktak össze, éppen nagy élvezettel vakarózik.
Én is meg fogok maradni, ne aggódjatok, most már csak bamba vagyok, taknyos, és minden, amit csinálok, dupla annyi időbe kerül, de azért tegnap főztem magamnak vacsorát, ma sütök magamnak kenyeret, szóval ha lassan is, de haladok.
Azt még mindig nem egészen látom magam előtt, hogyan fogok holnap 10×45 percet pofázni, de ezért aggódjon a holnapi önmagam, a mai inkább főz most még egy kanna teát.
Na, pünkt itt fogom a mai napot hirtelen jött takonykórban fogom végigfetrengeni. Most is csak teáért mászom el, aztán vissza ide bele.
Oké, fetrenghetnék rosszabb díszletek között is, de ez kevéssé vigasztal, miközben épp szisztematikusan fogyasztom a papírzsepiket. Hálistennek van itthon elég. Viszont nagyon remélem, hogy az éppen forgalomban lévő göthök közül egy gyors lejáratút kaptam el, mert a mai óráimat tudom ugyan pótolni (bár nem könnyen), a szombati 10×45-öt viszont aligha.
A mai sem lesz egy jó nap, sőt, a szokásos “túlélésre játszunk, bébi” napokhoz képest is rosszabb lesz. Olyan ügyekben kell balhéznom a fejem fölé oktrojált egyedekkel, amikben valójában én is csak egy bizonyos határig vagyok kompetens, de a “vita”partner egyáltalán nem, és én ezt egyáltalán nehemahakarom, de muszáj.
Drukkoljatok nekem, hogy ne vigyen el az agyvérzés, miközben megpróbálok érvelni olyanokkal szemben, akiknek vastagabb bőre van, mint egy rinocérosznak.
Közben meg Esztergomban ma mínusz tíz fokról fog felmelegedni (talán) nulláig, ez a tél is abbahagyhatná.
Onnan látszik, hogy hosszabbodnak a nappalok, hogy éppen akkor értem haza, amikor a nap lemente magát.
A fotó nyilván az elvárható minőséget nyújtja, amire a fényviszonyok lehetőséget adnak. Én is az elvárható minőséget nyújtom, amit az életkörülményeim (hajnali felkuvik, visszaalvás helyett fetrengés, tancsitancsi, e-mailek tömegei és a mintatantervvel való birkózás, majd értekezlet, utána pedig laposkúszásban haza) lehetőséget nyújtanak. Bár a számat a biztonság kedvéért kirúzsoztam a fotóhoz, ne ijedjetek meg nagyon attól, mennyire le vagyok rottyanva.
Van egy mém, ami aszongya, “most megfésülködöm, hogy szép legyek, mikor elvisz az agyvérzés”. Nos, én fodrásznál voltam, ami állítólag még hatékonyabb.
Háát, nem is tudom.
Mi mást mondhatnék, ezen a héten is volt minden, mint a búcsúban. Ahogy Fülig Jimmy mondaná, “heveny lövöldözés meg a többi”. Galéria!
A látszat most is csal, kívülről olyan kis összeszedettkének tűnhetek, amilyen éppen átkozottul nem vagyok, de a tanításhoz szükséges holmik nálam vannak, és azok legalább rendszerezettek, logikusak, előkészítettek és tartalmasak, és nem szól bele senki, ezt hogyan csinálom. Még.
Jaja, megint az van, mint a Phaedrában, hogy a világ összefog kettészakítni lángunk, vajmi.
Ma itthon vagyok, és vacsorára fánkot fogok sütni az én jó férjemnek, mert holnap már nem tudok olyat tancstancsi miatt, holnapután pedig még annyira se, mert már megint távozik öt és fél hónapra. Mondhatni, olajra lép.
A hajam épp ezen körülmények állása miatt néz ki úgy, mintha fejen nyalt volna egy puputeve, ugyanis a hajmosást fánksütés utánra időzítem.
A stabilitás kiméne az ablakon, ma is hatkor indultam, de most értem haza. Most van fél hat. Nem, nem visszafelé mentem az időben.
Ezen a ponton viszont összevissz ezt a bemutatót tudom nyújtani korpuszomról. Erre jutott lehetőség, slussz.
A szerdáim ebben a félévben megbízhatóan és stabilan nyolc órai indulással járnak, kivéve, ha éppen szünet van, gyakszihét vagy valamilyen vis maior.
Most, mint látható, nincs egyik se.
A hátizsákot nincs miért bemutatnom, a piros az. A kabátot se, mostanság minden reggel a (talán) öt euróért* turkált firenzei krumplibarnát rántom fel, mert meleg, puha, könnyű és kényelmes.
* Nem emlékszem én már erre, kérem, az egy másik életben volt.
Amíg a keddre-csütörtökre tömbösített óráim le nem járnak, maximum délután tudom fotózni magam ezeken a napokon, de ne aggódjatok, látatlanban is megmondom előre, hogy mindennap másként fogok kinézni, összességében viszont mégiscsak ugyanúgy.
Például így:
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 