Kezdjük azzal, hogy TADÁÁÁ!

Igen, ez lett a holdas projektből, ami egy nyolcszáz forintos pepcós minifüzérrel indult, aztán annak szétszerelésével és némi vízfestékkel folytatódott. Én a meleg színű fényfüzéreket szeretem, minél melegebb, annál jobb, plusz azt is szeretem, ha változatos meg tompított fényforrásaim vannak, de legislegjobban azt szeretem, ha nappal is elég jól néz ki az, ami egyébként esti használatra van kitalálva. Sajna az ilyen gömböcskék az általam látogatott helyeken vagy fehérben kaphatók, vagy valami búbánatos színük van (szürke! ki akar szürke díszvilágítást? és miért?), úgyhogy kézenfekvő volt, le fogom festeni a gömböket. Mivel a köréjük tekergetett cérna pamutnak tűnt, vízfestéket választottam, meg egyébként is olyan festéket érdemes használni, ami áttetszően fed, másként nem tud áttörni rajta a fény. Ezen túl nincs sok magyaráznivaló a folyamaton, úgyhogy inkább mutatom galériában:

A gömböcskék minden segédeszköz nélkül, pusztán kézzel is leszedhetők a fényfüzérről, csak arra kell vigyázni, hogy a nyakrészüket is lehúzzuk, az ugyanis hajlamos kijönni a helyéről, de ugyanúgy kézzel vissza is nyomható.

Száradás után kézenfekvő lett volna visszaoperálni a helyükre a gömböket, de inkább a már jelenleg is felszerelt két fényfüzérre pakoltam fel őket, mert azok időkapcsolósak. Hat órán át világítanak, aztán kialszanak, és tizennyolc órával később újra felgyulladnak – szeretem, amikor sötétedéskor automatikusan melegbe borul a szoba. Most már, ha megtehetem, kizárólag időkapcsolós cuccokat veszek, akár villanyosat, akár elemeset.

És, mint mondtam, azt szeretem legislegjobban, ha bármiféle fényviszonyok között jól fest az a világítótest.