Nagyjából úgy érzem magam, mint a prehistorikus lajhár a Fekete gyémántok bevezető fejezetében, aki nem mozdult egy tapodtat sem, míg zajlott körülötte az őskori világmindenség.

Azért reggelhez képest mégiscsak felfedezhető néhány apró különbség. A kakukkfűteát például egy kannányi után lecseréltem narancsos-fahéjasra, mert mindennek van határa. Ja, meg itt az Őrült Tehén. Az legalább finom.