Göthös vagyok és szedett-vedett, most jön ki rajtam mindaz, ami nagyjából augusztus eleje óta gyűlöget, szorgalmi időszak szervezése meg tanszékvezetőség meg irgalmatlan mennyiségű munka meg az állandó macerálás, amiben részem volt ezalatt az idő alatt. Amikor elkezdődött ez a foshalmaz, elhatároztam, hogy a következő állapotokban nem láthat majd engem a munkatársak és hallgatók és mindenki más tömege, mégpedig a) szemöldök nélkül, b) lepattogzott körömlakkal, c) bőgve. Ezt mind sikerült teljesítenem, de most olyan mértékben le vagyok robbanva, hogy még a tiszta ruhákat sincs energiám felcipelni a mosókonyhából. Mindehhez pedig a RK ma jön haza, már le is szállt a gépe, csak még persze minden más előtt elmegy opponálni egy MTA doktori védésre. Nem állítom, hogy teljes mértékben fel vagyok készülve az érkezésére, sőt. Az ágya például jelenleg egy ruhatároló alkalmatosság, a kamrát szeptember óta nem takarítottam ki, a hűtőkben pedig minden bizonnyal vannak olyan döglött dolgok, amiket már régesrég ki kellett volna hajítani. Lelkileg meg pláne teljesen felkészületlen vagyok erre az érkezésre. Ez alatt az idő alatt ő sikereket sikerekre halmozott, én meg teljesen elvadultam. Az ember egyszerűen megszokja, hogy ott van tökegyedül, és nem számíthat jóformán senkire.

A mai nappal kezdődően egészen január 3-ig fizetett szabadságon vagyok. Még várok arra, hogy úgy is érezzem magam, mert még egyelőre afféle ugrásra kész állapotban vagyok, mármint belül. Kívül meg, hát mint a mellékelt ábra mutatja.