Az időjárásra és más egyebekre való tekintettel felvettem azt a Firenzében turkált kabátkámat, amiről anno azt mondtam, ilyen holmikban viszik ki sétálni Prinzessin von Blaufuseklit az osztrák nyugdíjasok.
Haj de lennék most Firenzében. Vagy lennék osztrák nyugdíjas. Egye fene, azzal is kiegyeznék, hogy én legyek Prinzessin von Blaufusekli.
Olyan öregnek látszom, mint az országút, úgy is érzem magam.
Újabb csodálatos hétfő, amit ha kívülről, ránézésre, erről a blogról néztek, itthon héderezésről szól, de nem, ma is kellemetlen e-mailek és kellemetlen feladatok és kellemetlen telefonbeszélgetések közepette ülök itt, hogy enné meg a fene.
Ott van a sok derűsborús kerekbongyor akármicske között, csak meg kell keresni. A többi derűsborús kerekbongyor akármicske keresése az én reszortom szokott lenni egész héten, miközben hajszolt és nem túl vidám napjaimat élem, de nem mondhatjátok, hogy nem igyekszem. Galéria!
Engem kitömve kéne mutogatni, nem vitás. Totyogok ma a buszom felé, le ahajt a Iohanneumtól, oszt meglátom ezt a sarkon a kioszknál**:
Gondolataim, a napszaknak, évszaknak és végigmelózott + -betegeskedett hétnek megfelelően csigaszerű tempóban, egyik másik után, mint lassú poloskák menete lefelé az ablakkereten:
1. “Ó, milyen mókás, egy abrosz, és a közepén van egy kockakő, ez már szinte művészet.”
2. “Érdekes abrosz, pont úgy néz ki, mint egy sál.”
3. “Nahát, tényleg, nekem is van egy ilyen sálam.”
4. “….”
5. “Bakker, de hát ez az én sálam!”
Nyilván valamikor a héten hagytam el. Azt már meg nem mondom, melyik napon. És nyilván most akkor haza is hoztam.
* Ez egy vicc kezdete. Úgy folytatódik, hogy “De kisfiam, az zsiráf.” “De nagy!…”
** Ott elvben kéne árulniuk valamit, mert ki van téve egy cégér, hogy “Spejz”, de én még nem láttam nyitva sose.
Erre még jön néhány réteg meg táska, de a nap legnagyobb részében ezt fogják látni belőlem.
Mámegin délelőtt értekezlet, délután tanítás. Drukkoljatok, hogy ne borítsam rá senkire az asztalt. Az értekezleten, ofkorsz, az óráimon erre nem szokott okot adni senki. Általában, legalábbis.
Nagyon remélem, hogy az időjárás-jelentés igazat mondott, és tényleg 23 fok lesz ma Esztergomban. Egy nagy sálat azért viszek még.
Ahogy mondani szoktam, itt semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, amit nem vettem fel tegnap, felveszem ma, nyilván az időjáráshoz alkalmazva.
Pontosan abba mentek bele a mai terveim, amikor hajnali 4:20-kor arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, cserébe irgalmatlan mennyiségű takony akar kitörekedni a légzőszerveimből. Lázam is van, persze.
Naná, hogy ezúttal már tegnap összeraktam, mit fogok felvenni ezen a (jóslat szerint) kellemes napos kedden. Hát ezt már fújhatom, szó szerinti és átvitt értelemben is. Legalább tegnap buliztam volna vagy mi, de neeem, a szülinapi ünneplés legfényesebb része az volt, hogy délután aludtam két órát, mint akit főbevertek. Sejtelmem szerint már akkor ott bujkálhatott bennem ez a gedva.
Na, gyógyuljunk, de kurvagyorsan, holnap még akkor is be kell vonszolnom magam, ha a fene fenét eszik. Azokat az órákat nem tudom pótolni.
Ez a kép pár hét híján harmincegy éve készült egy éjszakai vonaton, kevéssel azután, hogy a tizennyolcadik születésnapomon kaptam egy egészen pofás kis idegösszeomlást a Louvre-ban, de senki sem volt mellettem, aki bármiben segíthetett volna, vagy aki egyáltalán észrevegye, úgyhogy kihordtam lábon, mint annyi minden mást is.
Azóta majdnem mindegyik születésnapomon elmondom, hogy legalább nem a tizennyolcadik, az rettenetes volt. Ezen a negyvenkilencediken is fenntartom, hogy örülök annak, nem vagyok már tizennyolc, de azért ezúttal azt is hozzáteszem, hogy az legalább a Louvre-ban volt.
Én ugyan megjövendöltem, hogy amikor hazaérek, el fogok dőlni, mint egy zsák, de arra még én sem számítottam, hogy ez konkrétan azt jelenti majd, éjjel fél egykor riadok fel arra: még mindig a kanapén vagyok, ahová pár percre ültem le erőt gyűjteni, mielőtt felkúszom az emeletre.
Hej de szép hét volt ez is. Bejártam ungot-berket és négy óvodát, megtartottam két különböző városban összesen harmincszor negyvenöt perc tancsitancsit, a köztes időkben pedig itthon poshadtam Csülök úrral, aki egyre kevésbé érti ezt az egészet. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy csütörtökön értekezletem is volt. A Teamsen. Este nyolctól.
Mi lesz még itt, édesjóistenem. Galéria!
“Tancsinéni megpihen két óra közti szünetben” című alkotásunkat láthatják.
Ha én innen hazaérek, valószínűleg eldőlök, mint egy zsák. Vagy mint a rendőrvicc-beli féldisznó az ólban.
Mármint az élet. Melóval. Önfotóra sincs fény meg idő, bmeg.
Holnap sem várhattok jobbat, sötétben indulok, sötétben érkezem.
Ha a fényviszonyok továbbra is a szokásos eljárás szellemében cselekednek (és miért ne tennék), heteken belül nem marad ezeken a képeken belőlem más, csak egy paca, ebben a félévben ugyanis a péntekek kivételével nincs olyan munkanapom, amikor nem kell kivágtatnom legkésőbb nyolckor az ajtón.
Szép svungosan döngetünk a pöttyöske-szezon vége felé, amit én most különösképpen fájlalok, mert ezek a ruhák igen sok őtözködési döntést takarítottak meg nekem az eddigiekben. Ami a svungot illeti, ma legalább azt (is) fogom csinálni, amihez tényleg értek, mert két lyukasórám között eldöngetek három óvodába is, hogy névsorokat nyújtsak át és időpontokról eszmecseréljek.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 