Ebben a félévben a hétfő az a nap, amikor nem tanítok, cserébe viszont ez az a nap, amikor igazán ronda hétkezdeti nyűglődéseim vannak, jegyzetek, adminisztráció, szorongás és egyéb rondaságok.
Plusz még valami kajafélét is be kell szereznem, mert úgy fogyok elfele, öröm nézni. (Nem.)
Publikázzunk már valami eská-bejegyzést is, mert máskor már jóval előbbre tartok, de mostanság ehhez sincs energiám meg kreativitásom, hogy a fene vinné el. Mindenesetre végre van mit megmutatnom, meg amúgy is a remény hal meg utoljára, ugyi.
A pénteki Kutatók Éjszakáján volt egy kincskereső körút kisiskolásoknak, ahhoz vállaltam el az egyik állomás kitalálását és előkészítését. Dióhéjban az volt a feladat, hogy az alábbi képből rájöjjenek, az asztalon lévő három Lázár Ervin kötet közül melyikben és hányadik oldalon találják meg a kulcsot, amivel elérhetik a puzzle-darabot a végső rejtély megfejtéséhez.
Mivel most már lement a parti, meg is mutatom.
A készítési folyamatról meg tessék itt egy galéria, “bárki elkezdheti” jeligére.
Ezt én elegáns módon úgy szoktam hívni, hogy “vegyes technikával dolgozom”, de az igazság az, hogy az ecsetkezelésem egészen csapnivaló, viszont sok szép filctoll és szivacska és egyéb hülyeségmarhaság van a Bűnök Barlangjában. Ja, és egészen jó kis akvarellpapírok.
Csak a szokásos: rohangálás három város között, színek meg lábaksz minden mennyiségben, és itt-ott kicsike örömök, amiket most már úgy gyűjtögetek össze, mint Jancsi és Juliska a morzsákat az úton, hátha valahogy haza tudnék találni, vagy legalább egy kis nyugalomba bele. Egy pizzavacsora a Gatto Rossóban, hajnali és napnyugtai fények a Bűnök Barlangjában, két zacskó Tre Marie süti. Nem sok, de nem is kevés.
Most még lerogyok egy kicsit ide ni, aztán hazavánszorgok kies lakomba, és ún. hétvégét tartok, ami valószínűleg azt tartalmazza majd fő programként, hogy fekszem az oldalamon, és erőt gyűjtök.
Én ugyan továbbra is rottyon vagyok, ezen belül is túlterhelt vagyok, ideges és nyúzott, de azért ki vagyok pintyölve, és még a pipirost is restauráltam. Ráfért.
Megyek a Kutatók Éjszakájára, előadást tartani arról, hogy a kisdedóvás ügye hogyan függ össze a kóbor marhákkal. De tényleg.
Ahhoz képest, hogy ez eredetileg (és nagyrészt még mindig) őtözködős- és nyafogóblog, igen soványka volt eddig az idei termés. A komplett alsó sort (cipők és táska) az internetekbe’ vásároltam, másként még soványkább termést tudnék bemutatni.
Az az igazság, feleim, hogy már turkálóba se nagyon jutok el, mert hiába a buszmegálló mellett lakik a Háda (jelenleg az egyetlen turkáló a körzetemben Esztergom városában – biztos van még, de azok kívül esnek az én járóföldemen), mostanság már oda betérni sincs időm.
No de azért vettem egy puha ingkabátot meg egy puha óriáspulcsit meg egy szintén puha óriás sálat, ami 40%-ban kasmír, és bár a képen nem látható, fák vannak belezsákárdolva mintaként. Asszem, nincs abban semmi meglepő, hogy minél puhább ruhaneműket szerzek be ehhez az én (höhö) kemény életemhez.
Ja, itt egy közeli is a zsákárdolt fákról:
Most már minden napom azzal telik, hogy reggel elrohanok, tancsitancsi, este hazaérek, táplálom a macskát, aztán elzuhanok, reggel pedig, sokszoros éjszakai felkuvikolások után, összevakarom magam romjaimból, és kezdem elölről az egészet.
A mellékelt ábra foltokban színeket is tartalmaz. Ismerkedjetek össze az új hátizsákommal, amit azért vettem, hogy legalább a gerincem ne ferdüljön tovább elfele.
Ha kimegyek a házból, már a hátamon lesz, most csak nektek illusztráltam, hogy cekkerként is hurcolhatnám, ha olyanom lenne.
Mivel négy negyvenötkor keltem, éjjel háromszor ébredtem fel csak úgy spontán, egyszer pedig azért, mert a szőrös terrorista átgyalogolt a hajamon (akkortájt lehetett negyed öt, szerinte reggeliidő), nézzétek el, hogy inkább anyósom rózsáit mutogatom, a saját nyúzott korpuszom helyett.
Különben is, mire eszembe jutott, hogy fotózkodni kéne, már itt voltam nyafogóruhában.
Tegnap este a Volánbusz, az Útinform és Esztergom polgármestere egyaránt olyanokat állítottak, hogy nincs többé útzár a 11-esen Esztergom előtt, és végig jár a 880-as busz. Ennélfogva én most a hajnali kukurikú helyett megreszkírozom, hogy a normál időpontban induljak munkába. A szépen becsomagolt hátizsákomat viszem, mert ki tudja, ma este haza érdemes-e vánszorognom, hogy holnap megint kukurikú, de a kockázat megvan, hogy késve érek az órámra.
Hölgyeim, uraim, tegyék meg tétjeiket.
Ééés, ezért nem szeretek én este hajat mosni, mert attól így áll a fejemen az egész.
Éppen a könyvtárba megyek, hogy kivegyem a Berzsián és Didekit. Ez a hetem kellemesebb részének az egyik eleme, és tényleg dolgoznom kell azon, hogy ezeket a kellemesebb elemeket összeszedegessem, de én nem hagyom magam.
Holnap reggel viszont előreláthatólag valami istentelenül hajnali órán csámpázom ki a lakásból, hogy négy átszállással eljuthassak Esztergomba, és ma össze is kell pakolnom mindazt, ami holnap éjszakára szükséges lehet a hotőjben. Úgy várom én azt, hogy a 880-as busz megint végig közlekedjen Esztergomig, mint mások a karácsonyt.
Agyi és másegyéb kimerültségeimre való tekintettel elmentem két órát sétálni kisfalumban, aztán hazajöttem ezekkel itt.
Ezt én most úgy fogom hívni, hogy “helyi üzletek és női művészek támogatása”. Dixit.
Fejre fogok állni, mint egy rajzszög, ha ez így megy tovább. Két hete kezdődött meg a tanév, és már volt minden, mint a búcsúban, árvíztől hajnali kuvikolásokig. Mackó persze segít. Ahogy tud. De leginkább ahogy akar.
Valamikor két rohanás között sütöttem egy kiscipót, meg felhúztam a RK ágyára a tarka virágos ágyneműt, amit két hete turkáltam neki, és előkotortam a tusfürdőt-testápolót, amit a legutóbbi prágai útjáról hozott nekem, és vettem egy új csomag úgyszintén erdei gyümölcs illatú mécsest, és ma este lazacot óhajtok vacsorázni, szóval próbálkozom én a luxy élet mímelésével, csak hát sajna mindeközben még azt is külön meg kell terveznem, mikor bírok éppen hajat mosni, a porszívót meg három hete vettem elő utoljára, és lassan akkora portigrisek lesznek itt ebben a kecóban, hogy a következőt, aki elém görög, össze fogom téveszteni Macival.
Ez volt a tantermem máma. Kafa, mi?
Huh, de nem néz ki jól ez az idei őszi napéjegyenlőség. Ma reggel 8:15-től megint a Teams-en döngicséltem a prepáknak, és közben szép fokozatosan ment a hangom elfele. Most meg fázom, hiába süt kint oly szépen a nap.
Nagyon remélem, hogy ez csak kimerültség, nem valami gedva, ez utóbbit ugyanis nem engedhetem meg magamnak. Mivel viszont mára végeztem a melóval, most pihenünk gyorsan, sokat. És hatékonyan.
Délelőtt értekezlet, délután tancsitancsi, és ez már innentől ilyenformán menyen in aeternum, hogy rogyna ránk az ég.
A ma reggel is rendkívül jellemző módon alakult: gatyába ráztam magam, hogy beérjek Budapestre a 10 órától kezdődő értekezletre, aztán amikor lecsekkoltam a biztonság kedvéért, melyik terembe kell mennem, akkor realizáltam, hogy nem 10-től kezdődik ez az izé, hanem 11-től. Azért mondom, hogy jellemző módon, mert van valahol bennem egy elromlott kapcsoló, ami miatt ha eltévesztek egy efféle időpontot, sose későbbre, hanem korábbra tévesztem el.
Hát akkor a megspórolt időt azzal fogom tölteni, hogy további pépétéket gyártok a holnapi óráimra.
Újabb kuksolónap a Teams előtt, amit kicsi szívem minden hidegével gyűlölök, de vagy ez, vagy a semmi, mert a harmadik opció viszont úgy néz ki, hogy négy átszállással három és fél óra út oda, ugyanannyi vissza, az meg az én órarendemmel úgy festene, hogy reggel ötkor indulok, és este kilencre talán haza is érek.
Lehet, hogy a jövő héten muszáj lesz felköltöznöm Esztergomba hotőjbe, mert ez így elviselhetetlen, és az is az lesz, mert persze Maci itthon maradna magára. Komolyan, mintha nem lenne elég bajunk enélkül is.
Na, uccuneki. Odakint kellemes vénasszonyok nyara van, nekem meg gyűrött cikcakkruhában kell a gép előtt rohadnom, mert átkozottul fázom ettől az egésztől, és amúgy is csak derékig látnak.
Melyik volt az a marha, aki azt mondta, az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba? Hérodotosz? Hésziodosz? Végül is mindegy, nem egészen ugyanez a folyó, csak hasonló. Már megint ott ülök a Bűnök Barlangjában, és hallgatók után ciccegek a Teams-en, hogy jöszte, jöszte, mint egy rossz mézeskalács-boszorkány. Sajna nem sütikéket akarok rájuk sózni, hanem tudást, ráadásul technikai háttérrel (haha) megtámogatva. Úgy értem, “megtámogatva”, nézek most megrovóan Fapipára.
Tegnap ugyanis, kellett nekem jósolgatni, rittig be is jelentették, hogy ma reggeltől a 880-as busz csak Visegrádig közlekedik, szóval itt állok meglüve. Pontosabban ülök. Fapipa előtt. És a tradíciónak megfelelően monogramokat bámulok.
Dekoratív is vagyok hozzá, mint a fene, és már megint homályos. Lövésem sincs, mi van ezzel a fényzőgéppel, de hát meglepve ezúttal sem vagyok, miért éppen ez lenne nekem segítségemre.
Én naiva azt hittem, hogy ez a munkahelyi stressz lassan-lassan csökkenni fog, de egy frászt, csak növekszik. Plusz örömként azt se tudom, ezen a héten garantáltan eljutok-e mindennap munkába, a komplett buszút-vonalamon homokzsákokat pakolnak a népek, Pilismaróton már kint vannak katonák is kétéltű járművekkel, és mindenki pánikol, hogy járható lesz-e a 11-es út a hét második felében. Dunakanyar, te csodás.
Ez itt olyan kis békésnek tűnik, ugye?
Nem az. Még egy levél vagy hívás, és sikoltozni fogok.
Olyan hetem volt, de olyan, hogy azt ezekből a képekből el sem lehet képzelni. Szerintem ez már afféle trend lesz ebben a tizenkettedik évben, hogy a hetem egy rohangálós-pánikolós melókupac, a vasárnapi galériám meg napfényes és derűs.
Oké, azért itt-ott látszik a rohanás, másutt meg a romok.
6:27-kor vágtattam ki az ajtón, 16:19-kor vánszorogtam vissza rajta. Közben volt 5×45 perc tanítás, utána meg egy afféle “RK-emlékfutam”, én ugyanis gyalog mentem el a Petőfi híd budai hídfejétől a Rákóczi térig. Ne kérdezzétek, miért. (Ki akartam szellőztetni a fejem, azér.)
A kép már hazaérkezés után készült, bokicámnál azzal a kevéssé csinos, ámde igen praktikus hátizsákkal, amit az Újpest-Városkapu buszállomásnál vettem a Pepcóban, mert már akkor úgy éreztem, leszakad a karom. (A Rákóczi téren van egy igen jó keleti élelmiszer-bolt. A többit már ki tudjátok találni.) Nos, miután bepakoltam a zsákot, és fellódítottam a hátamra, már csak azon lepődtem meg, hogy nem szakadt le tényleg. Mármint a karom.
Most viszont a hétvége hátralévő részét nyafogóruhában óhajtom tölteni, dixit.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 