Anyósomék tegnap utaztak el öszves unokájukkal egyetemben Velencébe, nekem meg, bevallom, április óta vannak időnként “menjünk vissza Toszkánába, és maradjunk is ott” rohamaim, így hát különösképpen mulattató volt tegnap este lemenni a városba, ami pillanatnyilag épp egy filmforgatás díszlete – gondolom, már kitaláltátok, hogy Olaszországban. Nyilván a lehető leginkább vicces módon, mű-narancsfákkal és ál-feliratokkal, plusz rengeteg hamis plakát meg cégjelzés, de közben azért mindaz, ami a kamera látószögén kívül van, marad olyan, amilyen. A képtár például öt méter magasáig felismerhetetlen, azon felül viszont pont olyan, mint volt.* Itt-ott sajtos- és kenyereskocsik álldogálnak, amelyeknek a valószerűségéről nem tudok szavatolni, nem jártam Dél-Olaszországban, de pont úgy néznek ki, mint ahogy egy Hallmark-film nézői elképzelik a bályos Szicíliát.

A filmről persze nem tudunk semmit, de azt hiszem, elég jó helyen tapogatózhatok a Hallmark csatorna környékén, nem egzisztencialista drámát forgatnak itt a látványból ítélve, hanem valami limonádét. A turisták valószínűleg enyhén összezavarodva távoznak, a helyieknek viszont szeme sem rebben. Volt ez a város Montmartre is – meg tudom mutatni azt a sikátort, ahol a gyilkos, akit Maigret el akart kapni, háromszor is végigkergette a potenciális áldozatot. Mert a valóságban túl rövid volt a sikátor, azér.

Úgyhogy nyilván hoztam nektek fotókat is, tessék.

* Romos. De egzotikum nélkül. Csak olyan otthonosan. Nem voltunk a városban jó gyerekek, no, nem a megfelelő polgármestert választottuk meg, mindezt pedig visszaeső módon, úgyhogy már öt éve visszatartják az amúgy megítélt támogatást annak a szerencsétlen épületnek a felújítására, ami persze a főtéren van, és kikerülni sem lehet.