Én tényleg nem dobok ki semmit se. Ezekben a párnákban nem volt új alapanyag egy szál se, reciklálatlan és hulladékmentetlen elem is csak a cérna meg két húszcentis cipzár a hátoldalukra.

Innen indultunk pedig:

Amikor már annyira elfogy horgolás közben egy gombolyagból a fonal, hogy csak két-három méternyi marad belőle, azt felhorgolom rozettának, ami pedig még arra sem elegendő, azt “egyszer kelljen, s jó, ha van” felkiáltással félreteszem a többiek közé. A piros anyag abban a kupacban volt, amit Icától kaptam legutóbb (ő az a barátnőm, aki kabátszabászati hulladékokkal szokott megörvendeztetni, és néha más maradékok is bekerülnek a pakkba – ez eredetileg valamilyen ruha vagy könnyű kosztüm anyaga lehetett), és a hátlapot ugyan abból az igen pofás brokátféléből ütöttem össze, amit ezer éve vettem igazi anyagboltban, de az a darabja, amiből a jelenlegi hátlapokhoz nyesegettem, az valamikor régen asztalterítőként fungált nálunk. (Valaki tehetségesen leette, kimoshatatlanra. Most a foltokat kerülgetve párnahuzatok hátlapjai lesznek belőle, amíg van mit farigcsálnom.)

Ha viszont azt a kérdést tennétek fel, hogy nem volt-e fontosabb dolgom – de igen, lett volna. Éppen ezért csináltam inkább ezt.