Emlegettem itt a kreativitás váratlan böffenéseit – hát ez bizony nem túlságosan kreatív, váratlannak se nevezném, már egy éve be volt ígérve, az pedig nyilvánvaló, hogy nem csak egyetlen böffenésbe fájt. Tulajdonképpen már tavaly majdnem kész volt akkorra, amikor elvonultunk a toszkán dombok közé, de egészen mostanáig várni kellett, hogy eldolgozzam azt a több száz rémes kis fonalvéget, és rárittyentsek egy szegélyt.

De most már kész van, és az enyéééééém.

A képekhez már-már tradicionális módon anyósom virágai közé a kertbe meg a ház elé a szoborparkba vonszoltam ki szegénykémet, és a tavalyihoz hasonlatosan ezúttal is vittem magammal személyit, ha valaki rám hívná a jardot, hogy egy papagájtarka nő közterületen egy pride-zászlóhoz hasonlatos takaróval performanszol. Eddigelé még ugyan senki sem hívta rám őket, de a világ egyre hülyébb.