A mai reggelem hajnali négykor indult a Mackó-XYZ kisrepülőgép szőnyegbombázásával, ez a szőrös disznó ugyanis azzal akarta kiharcolni a reggelijét, hogy felbüzzögött a fejem mellett a polcra, és körömlakkokat dobált a fejemre. Szerencsére nem talált, de azoknak a lakkoknak új helyet kell találnom, az is elég volt, amikor csak horgolófonalakkal csinálta ugyanezt.

Mindenesetre megetettem az éhező partizánt, és aztán visszaaludtam, álmomban meg predátorok kergettek a dzsungelben, és még most is érzem a felháborodottságot, én ugyanis edzetlen vagyok, nő, középkorú és (alapjáraton) pacifista, tehát semmiképpen sem méltó ellenfél, amit ennek a nemes fajnak a dzsungelben kéne kergetnie. Valószínűleg amúgy a szúnyogok szüremkedtek be predátorként az álmomba, plusz Maci, ugyanis kilenckor arra ébredtem, hogy szét vagyok csipkedve, a szőrös disznó meg ott alszik a fejem mellett a párnán, és közben csámcsog.

Jól kinézünk továbbra is, hehh.

Tegnap amúgy sztár lettem (az Andy Warhol által megjövendölt negyedórára, persze), mert Zsuzsi barátnőm írt rólam egy laudációt, amitől igazán meghatódtam, tényleg. Szívesen mondanám, hogy megpróbálom megszolgálni, de hát ne hülyéskedjünk, továbbra sem lesz itt más, mint káosz, kupleráj, nyivácskolás, na meg a kreativitás váratlan böffenései. Ami a káosz-kuplerájt illeti, a mai áutfit is igen jó példa erre, ezt a ruhát ugyanis két hét híján egy éve turkáltam Erdőbényén, és azóta sem volt rajtam, mégpedig azért nem, mert miután kimostam, úgy elraktam Jó Helyre, hogy majdnem egy évig nem találtam meg.

A hálóinges fiókban volt, gondosan kifordítva, és kicsikére összecsombolyítva.