Ma itthoncsücsü napom van, ami igen kellemes lehetne, ha nem kéne mindenféle munkahelyi adminisztrációs és más izékkel múlatnom a szárnyas időt. A határidőm holnap van, úgyhogy egyelőre azt a munkatervet eszeltem ki magamnak, hogy előbb rettenetesen sokat lustálkodom, nyígok és prokrasztinálok, aztán megcsinálom.

Lehetne fordítva is, persze, de abban hol a kraft.

A tegnapi zuhéban még a zoknim is vizes lett (mármint a cipőben benne), aztán a továbbiakban annyit mentem körbekörbe, hogy a vizes zokni további lyukakat csinált a lábamra. Kénytelen voltam itthonra ezt a cipőkét bevetni, pedig ezt már nagyon csúnyán megette az idő vasfoga. (Muszáj lesz pótolnom a “bebújós, kényelmes tornacipő itthonra” készletet, mert a tiroli ciabattának már nagyon nincs szezonja, egyébként is, miben fogok majd ténferegni télen, ha már most szétrúgom.)

Igen, ez mind first world problem, és nagyon hálás vagyok a zuniverzumnak, hogy perpill nincs más.