Lekódoctunk a piacra, és szívesen mondanám azt, hogy az okulárétól tűnik ilyen üvegesnek a tekintetem, de nem, ennél az arcnál nem tudok értelmesebbet vágni, ez a hét totál ledarált.

A ruhámon az csak víz, kezet mostam a fotó előtt. Ma este egyébként még színházba is mentem volna tantóképzős baratináimmal, de beláttam korlátaimat, és átadtam a jegyet Ágnyeskának, akinek nem sikerült vennie, amikor mi többiek rázúdultunk a projektre. Színház helyett valószínűleg tollasbálba megyek inkább, az mindenkinek jobbat tesz majd.

Addig viszont még sütni fogok a RK-nak egy rukolás-sajtos kenyeret, mert ő holnap reggel elutazik. Igaz, ebben nincs semmi extra (mármint abban, hogy elutazik), de ezúttal egy hónap Prága a program, időnkénti haza- és másfele ruccanásokkal. Máskor ilyen alkalmakkor szoktam szétverni a lakást, de őszintén szólva, már az is erőfeszítést fog jelenteni, hogy egészben tartsam.

Mindeközben amúgy vettünk egy új kanapét, mert a régit végleg megette az idő vasfoga. Huzatot tudok csinálni akármennyit, de ahhoz nem vagyok elég penge, hogy a törött rugót és úgyszintén törött ágyrácsot is megjavítsam. (Vagy legalábbis nincs bennem ahhoz elég energia, hogy megfelelően penge legyek hozzá, ami végül is egyremegy.) Az a kanapé tényleg kiszolgálta már a kapitulációt, de duplán, hozzánk ugyanis úgy került, hogy anyósomék ki akarták dobni.

Úgyhogy most itt az új kanapé, és megkaptuk rá a jóváhagyást is a lakás valódi tulajdonosától.

Jól csinálod, cucu.