Már ezen a fotón is irtó optimistán festettem tíz perccel hét előtt, mielőtt elindultam a maratoni Dies Academicusra,

de azt még akkor nem is sejtettem, hogy 7:10-től 7:30-ig állok a buszmegállóban, majd még 7:55-kor is látom a buszból a házunkat, mert a “lépésben halad” inkább “lépésben áll” volt.

Ezúton szeretném azt kívánni, hogy a Dunakanyar mindazon lakóinak, akik reggel egyedül beülnek a “városi terepjáró” címkéjű dromedárjukba, majd bemennek Pppestre, és közben a forgalmat szidják, meg szabálytalankodnak, meg koccannak, meg egyáltalán képtelenek arra, hogy tömegközlekedjenek, mert az a proliknak való, na szóval ezeknek mind nőjön a seggére köröm. Befelé, hogy fájjon, amikor beülnek a kocsijukba.