Mamáék egyik kedvelt tevékenysége volt a zsúrfix, ami abból állt, hogy az ÖTyE hosszú előkészületek után (kinél tartjuk, ki hozza a milyen sütit, meg merjünk-e próbálkozni Mariska házi martinijével*, és ki mondja meg Médinek, hogy ne hozzon képviselőfánkot**) kicsípték magukat, összeültek, aztán belikőröztek.

Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb nekem is lesz ÖTyÉm meg zsúrfixem, és ugyan még nem vagyunk ebben a topon, de a több heti tervezés meg a ki hoz mit már egész jól megy. A belikőrözés még odébb van, preferált piánk jelenleg a gintonic, és hálistennek senki se hoz Médi-féle képviselőfánkot. Mindenesetre ma letotyogtam a hétközbeni piacra, mert péntek este tartjuk ezt a zsúrfixet a barátnőimmel, és tradícióink szerint én vagyok a társulatban a kecskrémsajt-díler.

Amúgy hazafelé már kabát nélkül jöttem, nyáron konkrétan szénné fogunk égni, és mivel csak a jövő héten kezdődik a tanítás, ezt a szénné égést valószínűleg egy tanteremben fogom produkálni, miközben éppen a kétnyelvűségről vagy valami efféléről magyarázok.

* Megpróbálkoztak. Utána Mama elfeküdt a sezlonyon, és vihogva végrendelkezni kezdett. Örök élmény marad.

** Médi néni olyan irgalmatlan pocsék cukrász volt, hogy olyanra csak a mesékben van példa, de ennek természetesen nem volt tudatában, és nem is volt hajlandó elhinni. A képviselőfánkjai legendásan rosszak voltak, a belsejükben valami kocsonyaszerű masszával. Egyszer kínunkban odaadtuk azokat a tyúkoknak. A tyúkok sem ették meg.