Reggel óta ez a szám jár a fejemben,

és nagyon röhögök hozzá, mert amiatt a sor miatt jutott eszembe, amiben bugyit kell mosni, hogy tiszták legyünk az Akropoliszra. (Höhh, csak nem hittétek azt, hogy azért, mert halni készülök. Frászt. Egyáltalán nem.) Bugyit viszont mosnom kellett, mert a RK múltkori hazapendlizésekor afféle módosult tudatállapotban elküldtem haza a majdnemteljes készletet – négy fura fekete ruha bezzeg itt lóg még a szekrényben, de tiszta bugyim már csak mára van. Kedden utazunk, csütörtökön már akár az egész napomat arra szentelhetem, hogy a mosókonyhánkban nyomjam a sürgiforgit*, ezért nem érdemes a fészerbeli mosógéppel vacakolni, hazavisszük a mosnivalóinkat is. Úgyhogy ma reggel ott lögyböltem a mosdókagylóban a bugyijaimat, agyamban Lovasiék zenéltek, én meg röhögtem, mint egy ló.

Ennek örömére felvettem az egyetlen olyan bugyimat, ami tiszta, és nem a radiátoron szárad, plusz az egyik fura fekete ruhát, és megyek.

Nem az Akropoliszra, de majdnem.

Mint látható, Fapipa továbbra is reménytelen, de még a nap is úgy süt, mintha nyár lenne, hiába próbáltam ezúttal árnyékban fotózkodni. Nesztek egy közeli a fejemről, amin éppen nyitva van a szemem.

* Az elmúlt három és fél hónapban megtanultam értékelni otthonom luxy felszereléseit. Mosógép bent a lakásban! Egy egész szoba teregetésre! Ha a macskaszőrtől is meg akarok szabadulni, és gyorsan akarok tiszta holmit, SZÁRÍTÓGÉP!!!

Ez most úgy tűnik, mintha nem értékelném átmeneti otthonom adottságait, de ez nincs így, sőt. A múlt vasárnapi garden partyn említette meg az EUI egyik professzora (= felső ligás árnyvadász meglehetősen jó fizetéssel, aki akár válogathatna is, ha lenne miből), hogy az ő lakásában olajkályha van. És télen 9-10 fok celziuszban. Mindezt többért, mint amennyiből mi itt hesszelünk a toszkán dombokon.