Tegnap kipipáltam ezt a csávót is.

Oké, ez nagyon úgy hangzott, mintha A Nagy Híres Izék kipipálásában utaznék, holott nem. Ha majd hazamegyek, nyilván lesznek majd Firenze-rajongók, akik megkérdezik tőlem, hogy óóóó, és ott jártál? öö, nem. és másik ott? ööö, ott sem. és vettél bőrkabátot, és ettél szendvicset az All’Antico Vinaionál, és ültél kávéval a Dóm mellett, és vacsoráztál bisteccát, és elmentél-e San Gimignanóba? és én jó eséllyel ezekre is azt mondom, hogy nem, bár van még másfél hetem, szóval történhet bármi.

Mindenesetre tegnap elmentem a Galleriába, ahol folyton óriás sorok vannak, és sehol nincs kiírva, hol lehetne jegyet venni, úgyhogy megkérdeztem a kapuban a kerberosz nénit, hol a jegypénztár. Mire ő, van előre foglalt jegyem? öö, nincs. Na akkor itt mellettem tessék bemenni, a jegypénztár a röggönymasina után van. A röggönymasinánál ketten voltak előttem, a jegypénztárnál meg senki. Összességében egy perc alatt jutottam be a Galleriába, no. Mindezt úgy, hogy mikor elindultam innen a faluszélről, azt se tudtam, aznap a Galleriába megyek. Megérdemeletlen jó sorsom van esetenként, nem vitás. Egyébként is, ha netán Firenzébe akartok jönni, a telet ajánlom, nekem még soha semmilyen jegypénztárnál nem kellett sorba állnom, azazhogy mégis, egyszer négy percet a RK-val a Santa Crocénél, de az amúgy egy adventi hétvége volt. (Apropó, kezdtem összegyűjtögetni fejben egy kicsinyke tanácslistát kábé a “Firenze alulnézetből” kategóriában, mármint hogy mit csinálj, ha amúgy ráérsz, és eléggé igénytelen vagy. Nem tudom, mennyire lenne hasznavehető, tessék csilingelni, ha valakit érdekel.)

A tegnapi nap egyébként tényleg tanulságos volt, mert persze Dávid hát az Dávid, de valamikor firenzei tartózkodásom közben rájöttem, valójában nem vagyok oda a szobrokért. (Azt hiszem, ebben részben az Uffizi a ludas, ott gondoskodnak arról, hogy képtelen legyél a szobrokra másként tekinteni, mint folyosódíszre. Ja, meg a Boboli-kert. Ott is annyi szobor van, mint a gedva.) Mivel gondolkodni kezdtem róla, hogy is állok én ezzel, oda konkludáltam, valójában a befejezett szobrokkal van bajom, azokért még akkor sem vagyok oda, ha egyébként Michelangelo faragta őket, és a világ leghíresebb szobrai. Sőt, leginkább azokat a szobrokat szeretem, amik a) befejezetlenek, b) Michelangelo volt, aki nem fejezte be őket.

A Galleria azt mondta erre nekem, pill, intézkedünk.

Mindent összevéve viszont mégiscsak afféle felemás érzésekkel jöttem ki a Galleriából, a rotundában ugyanis Dávid körül hemzsegtek az emberek, mindeközben pedig a Giotto és tanítványai részlegen pont akkora tömeg volt, mint amekkorát a képeken láttok.

Nem volt az egész teremben senki, de annyira nem, hogy hét perccel később sétált be az első látogató. Mármint rajtam kívül. Értem én, hogy a Galleriába azért mennek a népek, mert Dávid, de abból van a városban két másik életnagyságú darab is, plusz még kétszázezer minireplika és további félmillió neonszínű hűtőmágnes Dávid pöcséről. Szelfizéshez azok is megteszik, és még fizetni se kell értük 16 eurót.