Úgy nézek ki, mint akit válogatott csapások gyötörnek,

de ez speciel nem igaz, csak a fényzőgép járja a bolondját.

Mivel most épp beraktam egy mosást, és volt időm ezt is kipróbálni, készítettem önfotót Fapipával is. Ez se jobb.

Állítólag ezek a fapipák fotózni is jók. Állítólag.

No de vissza a válogatott csapásokra. Azok tegnap este ütöttek be, amikor kissé hűvöskésnek éreztem a lakást, és ránéztem a termosztátra, ő mit szól hozzá. A termosztát nem mondott semmit, olyan fekete volt, mint az éccaka. Csak viszonyításképpen, a termosztát jelenleg ilyen sok mindent mond éppen:

A fotón a termosztát mellett a biztosítószekrény látható, alattuk Maci kajája és papírzsepik meg egy antikorrodáns spré, amit a nyikorgó ajtó miatt vettünk meg, fent az ablakpárkányon pedig a kulcsom és az Yves Rocher mangós-korianderes permet, amit akkor szoktam befújni az ájerbe, ha szellőztetés után is érzem a macskaszart. (Rettenet érzékeny orrom van, be kell vallanom. A RK már megszokta, hogy én akkor vágom mosóba a holmijainkat, amikor más még vidáman felvenné kétszer. Most is ezért mosok ki egy csomó holmit.)

A termosztát fekete volt, a radiátorok hidegek, melegvíz meg sehol. Jó kezdet egy hétvégéhez. Különböző körkapcsolások után (a RK Grazból vezényelte WhatsAppon a műveletet) megjelent a kulipintyóban Stefano, aki a tulaj férje, valamint Beppe, aki a kertész/mindenes. Ezúton utalnék vissza érzékeny orromra, merthogy mindkettőjüket olyan vidám toszkán vörösborszag lengte körül, ami ugyan teljesen logikus volt péntek este, de nem vetített előre sok jót a termosztátommal kapcsolatban.

Megnézték. Ciccegtek. Pörgő társalgást folytattak egymással, szintén toszkánul (egy szót se értettem belőle, na). Kimentek. Stefano visszajött egy használati utasítással (én kezdtem egyre pesszimistább lenni), ciccegett még egy sort, majd lecsapta a biztosítékokat. Visszacsapta. Kiment. Közben odakint Beppe a ház mögött mászkált egy zseblámpával, Maci pedig, akit preventíve becsuktam a hálószobába, az ajtót kaparta, és halkan vonyított.

Én már felkészültem arra, hogy az éjszakát összes paplanjaink alatt fogom tölteni egy (nagyon is mosásra szoruló) nyafogóruhában és dupla zokniban, de akkor visszajött Stefano, és tudtomra adta, a termosztát most megint működni fog, még beállít rajta egyet-mást, de a probléma el van hárítva, ő ugyan nem tudja, mi történt, azt se, Beppe hogyan oldotta meg, de Beppe egy zseni. (Vö. “Pablo, tu es HENIÁL!!”, örök kedvencünkből, a Picasso kalandjaiból.)

Na hát ez volt tegnap este, és mikor visszakaptam a termosztátomat, az azt mutatta, hogy éppen 15 fok van a La Casinában. A szigeteletlen házak öröme, nem vitás.

Megyek teregetni. Remélem, a szél nem fújja el az utolsó dalom a holmijaimat a szőlőbe.