Nem az idő, az most is egy plusz nyolc fok körüli kiderül-beborult mutat, hanem a fényzőgép. Az elmúlt időszakocska gépmizériája közben fogalmazódott meg bennem a sanda gyanú, hogy valószínűleg én leszek az első agyabuggyant, aki azért nyergel majd át az okostelefonra, mert azzal fotókat is lehet csinálni (nem is rosszakat, ahogy elnézem a RK masináját). Ez viszont még nagyon a jövő zenéje, különösen mivel ebben a pillanatban nem vagyok valami tükörfényes anyagi helyzetben (ha esetleg elfelejtettétek volna, szeptember óta fizetés nélküli szabadságon vagyok). Majd ha vissza- és egyensúlyba jutok, valószínűleg lépnem kell, de addig is, Isten neki, fakereszt, valahogy elketyegünk mi mindannyian. Legfeljebb minden nap lövök magamról egy tucat fotót itt a fal előtt, oszt kiválasztom a legjobbat. Ma éppen sikerült, de garantálni persze nem tudok semmiccse.

A továbbiakban amúgy is afféle érdekes idők jönnek, mert a RK szombaton jön vissza, a hazahurcolási lehetőségeket kihasználandó viszont én behanyigáltam Emesébe egy csomó holmit. A következő két hét valószínűleg egy olyan kapszularuhatárral telik majd, ami semmiféle józan észnek vagy profi válogatásnak nem mutatja nyomát. Hacsak nem hozatok hazulról pár cuccot, vagy nem megyek el turkálni. Nincs itt garancia semmire, kérem.

Mint látható, most éppen megyek valahova. Bevallom, lövésem sincs a pontos célról, csak felülök az első buszra, oszt leszállok az első szimpatikus megállónál, és ha van ott valami templom vagy múzeum, és nyitva van, bemegyek. A rühes fényzőgépet persze viszem magammal, úgyhogy előbb-utóbb megtudjuk azt is, hol jártam – a tájat amúgy is jobban kedveli, mint engem, csak legyen kellően megvilágítva, és ne mozogjon.