Egy igazán sikeres modellkarriőrben csak négy akadályom lenne: az arcom, a testem, a korom meg a napfény. Huszonegy(!) képet lőttem ma magamról, ami már kimkardásieni mélység, és ez volt az egyetlen, amin a) nem vicsorgok, b) nyitva van a szemem.

Azt a dioptriás napszemüveget nem ártott volna elhozni, most már tudom.

Mivel a hajam most érte el azt a hosszt, amikor mosással vagy anélkül is teljesen kezelhetetlenné válik, és mindig muszáj raknom rá valamit, kendőt vagy sapkát, takonykórom alatt összecsapkodtam egy ilyen kis kipitykézett lófüttyöt, ennél többre ugyanis tényleg nincs szükség itt a szép Toszkánában, ahol ma éjjel extrahideg volt, kettő fok mínuszban, de ez mostanra annyira elmúlt, hogy csak na.

Oooké. Most, hogy kinyígtam magam, irigyelhettek is. Indulunk az Uffizibe, harmadjára. A hosszú ittlét luxusa, hogy nem kell végigrohanni az egészen, lehet részletekben is. Valószínűleg ma a végére is érünk, a múltkor Tiziano előtt hagytuk abba.