Eddig még nem futottam bele olyan firenzei templomba, amiről azt mondtam volna kijövet után, hogy “na, ezt nyugodtan kihagyhattam volna”. A firenzei templomok mindig okoznak valamilyen meglepetést, legyen az akár egy féltve megőrzött freskódarabka valami böhöm nagy barokk szentkép mellett, akár valaki olyannak a sírja, akiről fél könyvtárnyi irodalmat írtak össze, akár pedig egyszerűen csak az a tény, hogy az adott templom olyan élő és lélegző része a környezetének, amire (sajnos) nem nagyon látok példát magyar templomoknál, bár nyilván az én készülékemben is lehet hiba, de a népszámlálási adatokból ítélve talán mégse. Az alábbi kép nem lett túl jó, de nagyon is jellemző erre, amit fentebb leírtam.

A Chiesa di San Niccolò Oltrarnoban kattintottam, ahol a komplett sekrestyét elfoglalja a kivilágított betlehem, odafent pedig egy Michelozzónak tulajdonított Madonna della Cintola freskó van. Sajnos épp a lényeg nem nagyon látszik a fotón, ami miatt készítettem: ez volt ugyanis az a pillanat, amikor bejött a templomba egy idős férfi egy golden retrieverrel, aztán nemes egyszerűséggel elővette a kulcsát, és bement ott azon az ajtón. Gondolom, a tiszi lehetett, aki elvitte még az esti szentmise előtt pisikélni a kutyáját.

A város szerkezete és sűrűsége miatt azt se nagyon tudni általában, épp mekkora a templom, amibe bebóklásztál, amíg át nem mész az Arno ellenkező partjára, ahonnan egy magaslatról rácsodálkozhatsz, hogy tyűűű, az ott a Santa Croce/San Spirito/San Frediano. Azt például nem is tudtam, amíg nem a túlpartról néztem vissza, hogy milyen jól látszik a Chiesa di Ognissanti.

(A templomok méreteivel kapcsolatban is jó illusztráció ez a fotó: jobboldalon háttérben az a háromszög alakú homlokzat a Santa Maria Novella homlokzata, a baloldali torony pedig ugyancsak a Santa Maria Novella harangtornya. Igen, az tényleg egy ekkora nagy templom.)

Az Ognissantira vannak olyanok, akik húzzák az orrukat, mert a komplett homlokzatát átbarokkolták az adott időben, de egyébként épp ez a mókás benne: az utca, amiben áll, mintegy gyorstalpaló tanfolyam az építészeti stílusok történetéhez és jellemzőihez.

Neoklasszicista, szecessziós, modernista, reneszánsz, barokk, van minden. Amikor bemész a templomba, elsőre nagyon barokknak tűnik az egész,

aztán szembejön egy Ghirlandaio-freskó Szent Jeromosról,

meg persze Giotto Krisztusa, egészen lélegzetállító, és az én masinámmal sajnos visszaadhatatlan.

Ez a kereszt jóóó hosszú időn át egy raktárszobában ült porosan és évszázados mocsokkal lepve, és nem is sejtették, hogy Giotto, amíg nem feccöltek bele 2003-tól kezdve hét évnyi restaurálást és pucolgatást. (Mondtam én, hogy ez a város piszkosul el van kényeztetve, egy elkallódott Giotto-kereszt már meg se kottyan neki.)

Az Ognissanti tényleg azt nyújtja kicsiben, mint a híres-kötelező firenzei templomok nagyban, mert van benne minden, de minden: ősrégi és eléggé ijesztő fa Krisztus-szobrok, két tele szekrény monstrancia, a Guadalupei Szűz Mária kortárs-csiricsáré képe, vázlatig kopott freskók és barokk pompa halomszám, ráadásul itt van eltemetve Botticelli meg Amerigo Vespucci is, az előbbinek még egy szál rózsát is odarakott vázában a megtartó emlékezet.

Szóval ebbe a templomba is érdemes elmenni, de hát melyikbe nem, én még keresgélek.