Oh dear, here we go again. Miután végigcsámpáztam a fél Oltrarnón (a Ponte Amerigo Vespucci, a Porta Romana és a Ponte Vecchio közti területet tessék vizualizálni, azon vonultam én széles, derűs cikcakkokban), átmentem az Arno fölött a Ponte Trinitán, aztán a Piazza Adua felé menet úgy gondoltam, benézek a Humana People nevű turkálóba, haddlám, nincs-e éppen valami csábító akciójuk.

Volt.

Úgyhogy vettem magamnak egy ruhát (most éppen nincs igazán szezonja neki, de nem tudtam otthagyni, na),

egy böhöm nagy kabátot, ami puha és loncsos,

valamint egy másik kabátot, amivel végre felvételemet nyerhetem az olasz nők közé, merthogy mindenki ilyet hord. (Általában feketében, de engedtessék meg nekem, hogy ezt ne tegyem.)

Mindezek után vettem egy pöttyös ruhát is, ami inkább tunika vagy még inkább pizsifelső, és olyan száz százalék poliészter plüss anyaga van, hogy vuhh, és már végig is ég.

Majd meglátjátok, milyen szépen fogom rétegezni összevissza, nélküle üres lesz a Place Pigalle (upsz, téves város/ország, na sebaj.)

Az extra hülyeség még csak most gyön. Ennek a ruhának itt a fotón a háta látszik, nem az eleje, de az eleje sima, a háta meg ilyen masnis. Az agyrágóbogarak mondták, hogy vegyem meg.

Az agyrágóbogarak ezután vérszemet kaptak, és azt akarták, hogy ezt is vegyem meg. Ugyan ki vagyok én, hogy ellenálljak az agyrágó bogaraimnak, akik punk Frida Kahlónak akarnak látni engem.

Hát így esett, hogy már megint itt vagyok egy csomó nekem-új ruhadarabbal, és nagy hányaduk olyan praktikus, mint egy… mint egy… hát most nem találok igazán jól hasonlatot, de képzeljetek el valami igen mérsékelten praktikust, oké?

Az egyetlen praktikus ezeknek az izéknek az ára volt, ami eredetileg így festett volna,

és ebben az esetben nyilván nem is hurcolok haza ennyi rongyot, de a Humana People-nél pontosan ismerik az emberi pszichét, mégpedig annak különösképpen év végi és karácsony utáni állapotát, úgyhogy minden egységesen 5 eurót kóstált náluk.

Hamu fejemre. Megyek vacsorázni.