Olyan ambícióm nincs, hogy minden firenzei templomot végigjárjak, de ennek a bejárata és alapvető struktúrája még mindig őrzi a reneszánszkori Guliano da Sangallo tervrajzot, úgyhogy elég érdekesnek tartottam ahhoz, ezt is megnézzem.

Azóta persze már végtelen sok átalakításon esett át, a valamikori Ghirlandaio- meg Botticelli-képeket széthordták a világ múzeumaiba, és mostanra a templombelső igencsak barokk képet mutat. Attól még akad benne néhány érdekes régi festmény.

Bevallom, a névadó Maria Maddalena de’ Pazzi (1566-1607), aki misztikus karmelita apáca volt, tipikusan az a fajta szent, aki engem, ha nagyjából 1300 után tűnik fel a képben, meglehetősen kényelmetlen érzésekkel tölt el, mert az öncélú önsanyargatást és a csatolt kellemetlenségeket igen nehezen tudom szentté avatási oknak tekinteni. Maria Maddalenát, ha ma élne, valószínűleg kényszerkezeltetnék, teljes joggal (ami persze kiváló ürügy lenne további mártíriumokra). Én igen földhözragadt vagyok ebben a tekintetben, és semmi dicsőségest vagy csodálandót nem találok abban, ha valaki víziók közepette ugyan, de élve elrohad az ágyában, mert azt sem engedi, hogy megfordítsák fektében, hátha attól valakinek bűnös gondolatai támadnak.