RSS

november 2023 havi bejegyzések

Intermezzó – Fiesole

06 nov

(Durván képnehéz és sokatdumálós bejegyzés következik, készítsetek be egy kávét vagy teát vagy effélét.)

Azok a félig-meddig megbízható információk, amelyeket összegyűjtögettem ideutazás előtt, helyi bolhapiacokról is meséltek, és nézzetek nyugodtan sekélyes kis izékének, de én azokat roppantmód szeretem, akár veszek ott valamit, akár nem. Az egyik honlap szerint minden hónap első vasárnapján szokott lenni ilyen Fiesole főterén is, az meg amúgy is tervben volt, hogy elmegyünk Fiesolébe, úgyhogy mikor tegnap az igen durva éjjeli zuháré után feltisztult az ég, úgy gondoltuk, megreszkírozzuk azt a fiesoléi kirándulást.

Hogy előre lelőjem a poént, bolhapiac nem volt egy szál se, de ez a legkevésbé sem zavart, mert ez nem az a program volt, amikor elautózol Makkoshotykára vásározni, aztán a vásárt elmosta az éjjeli zivatar. Fiesoléba pusztán csak Fiesoléért is el akartunk menni. Ez a maga módján elég vicces dolog, a RK például hetente négyszer-ötször is odamegy, ugyanis konkrétan Fiesoléban van most az irodája, ami egy igen dekoratívan nyírott parkra néz, de mi ezúttal nem oda mentünk, oda majd máskor. Most a települést céloztuk meg, és ez számokban azt jelentette, hogy kilenc kilométer gyaloglás 280 méteres szintkülönbséggel.

Mert azt ugye nem gondoltátok, hogy autóval megyünk, hehh. Az erdőszél, ahol lakunk, csak néhány pökésnyire van Fiesolétól, pedig közben még van egy San Domenico nevű település is, de mindezek többé-kevésbé össze lettek nőve, és nehéz megállapítani, hol ér véget az egyik, aztán hol kezdődik a másik. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, ahogyan a Dunakanyarban nőttek egymásra a települések, például Szentendre, Leányfalu és Tahitótfalu, amelyek esetében ugyan vannak településtáblák, de ezek csak igen hozzávetőleges információt adnak. Na ugyanez van itt pepitában, csak olajfaligetekkel és 280 méteres szintkülönbséggel, ami nem hangzik soknak, de speciel egy 18 fokos emelkedőt is abszolváltunk tegnap, és nem ez a legdurvább a környéken, van 22 fokos is.

Mindenesetre azzal kezdődött a parti, hogy áttotyogtunk az erdőszélen San Domenicóig.

Az utolsó képen ott lent a toronnyal San Domenico, ott fent a dombon meg Fiesole, szóval ennyire össze vannak nőve. Ha belenagyítotok a képbe, a jobboldali tuja fölött van egy torony, az a Fiesole főterén lévő templomé, ez itt ni.

Na oda mentünk fel. Ez így fotóról nem tűnik nagy bummnak, de azért igazi hősnek éreztem magam, mire a mászás végén kibukkantunk a főtérnél. Eleve nem azon az úton mentünk, ahol a busz meg a kocsik szoktak, hanem a meredeken, ami szerpentinek helyett mindközönséges tizenakárhány szintes emelkedőkkel operál, cserébe ott szuszog az ember körül a történelem,

amit éppen rendkívül elegánsan zabál az idő vasfoga. Az utolsó képen speciel a Villa Medici egyik eldugottabb-forma kapuoszlopa van, ami fölött kinőtt egy citromfa, mert ez a minimum. Közben pedig időnként szédítő panoráma nyílik Firenzére, az ember azt se tudja, hová nézzen.

A nagyobbik fotón jobbra a dóm, balra meg a Fiorentina-stadion segít a tájolásban, és mi valahol a kép balszélén túl lakunk egy kicsivel. Onnan jöttünk fel idáig, yeah.

Fiesole afféle elbűvölő keveréke a villáknak és szűkecske kulipintyóknak, ott sorjáznak egymás mellett, és az ember folyton felmászik valahová vagy le onnan.

Úgyhogy a sok mászkálás után mi bizony beültünk inni egyet a Casa del Popolóba.

Ha afféle “strong munkásmozgalom vibe” érzésetek van, az nem véletlen, ez afféle szakszervezeti faluház, könyvtár meg kocsma meg előadóterem, a kilátás pedig egészen szédítő, be sem lehet fogni mindet, pedig próbálkoztam, de nem lett valami nagy dobás, nédda.

A Fiesoléba járó turisták általában azon rínak, milyen piszok drága a falu, na hát ehhez képest mi azért a tálcányi cuccért (két pohár Amaro Montenegro nevű fűszernövényes körömlakk, amit a RK mindenáron ki akart próbálni egyszer, egy cappuccino és egy kis sör) kevesebb mint 10 eurót fizettünk. A RK amúgy azért tudott erről a helyről, mert október elején abban a két hétben, amikor még nem állt rendelkezésre a La Casina, és én otthon ettem a kefét, ő itt lakott tíz háznyi távolságban.

És ezek után visszamásztunk az erdőszélre. Ezúttal a szerpentines főúton mentünk le, és ott is volt néznivaló, hajaj.

Hát ez volt a tegnapi nap, és igencsak kegyesek voltak hozzánk az időjárás szellemei, mert mindvégig jó idő volt, bár néha majdnem lefújt a szél valamelyik lépcsőn…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2023/11/06 hüvelyk firenze, galéria, ősz

 

11/66 – Cantuccini

05 nov

Lugasban szárított ruhák, gránátalmafák az utcában és gombák a kertben, színes üvegből készült installáció az alkotóház mögött, Vespa a belvárosban, az asztalkánkon pedig horgolás meg cantuccini. Nem rossz ez, na.

Na persze ezen a hajnalon is zuháré volt, és Massimiliano, il Principe di Palmerino, ditto Idiota 3:50-kor kezdett el fel-alá mászkálni a hajamon. Óbégatva. Azóta kapott enni, az eső pedig elállt, szóval most megint nyugivan. Remélem, ez kitart egy ideig, ma délelőtt ugyanis át akartunk kúszni Fiesoléba, mert állítólag minden hónap első vasárnapján bolhapiac van a Piazza Minón, és én lenni kíváncsi.

Ha összejön, nyilván beszámolót is kaptok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/05 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, firenze, vasárnap, ősz

 

Intermezzó – La Residenza

04 nov

Ma bevásárlás után éppen olyan kellemes kis mászkálóidő volt, de nem lehetett tudni, meddig tart ki, úgyhogy legalább körbemászkáltuk a birtokot, ami egy kétholdas-forma pagony és olajfaliget és szőlős és egy villa, ami alkotóház. Az olajfa-ligetet majd máskor mutogatom, most az épített kutyfüttyökre fogunk koncentrálni.

Az utolsó képen a villa hátulrul látható, a kép közepén pedig az a kicsi lapos háztető a a tévéantennával a mi kulipintyónké. Anutám kérdezte múltkor, hogy vannak-e szomszédok, amire én azt feleltem kissé hülyén, hogy nehéz elmagyarázni, és most már láthatjátok, miért. A La Casina ugyan különálló ház, de csak harminc méterre van a villától, mindehhez pedig teljesen szeparált, és nekünk továbbra is piszkosul jó dolgunk van, amit meg sem érdemlünk.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2023/11/04 hüvelyk firenze, otthoncsücsü, ősz

 

11/65 – Ciarán

04 nov

Az írekkel csak a baj van, mondta viccből a RK, amikor értesültünk Ciaránról, én viszont kiegészíteném arra, hogy főként az ír férfiakkal van baj, tegnap Kenneth Branagh például meglehetőst felcseszte az agyam. Sőt, hozzáteszem, bárha csak az ír férfiakkal lenne gond, de azokkal is baj van, akik repülnek meg kutatnak*, meg persze a szőrösökkel is, akiknek már töke sincs**. Na de nézzük előbb Ciaránt.

Amióta itt vagyok, lényegében nem múlt el nap eső nélkül, és már kezdek egészen jól belejönni abba, hogy reggeltől estig tizenötször változik meg az időjárás, úgyhogy a tegnapelőtt esti vihart egyszerűen úgy tekintettem, hogy ilyen a toszkán november, most mit csináljak vele, ez van. Mint kiderült, ez marhára nem igaz, ezt a mostani felvonást speciel Ciaránnak hívják, és nekem a hírekből kellett megtudnom, hogy még neve is van. Meg halálos áldozatai Toszkánában, jaj. Úgyhogy a tegnapi napon én is meg a RK is felhívtuk külön-külön a saját anyáinkat, hogy megnyugtassuk őket, itt nálunk minden a legokébban oké, a kulipintyó áll, mint katiban a gyerek, a környező fákról csak olyasmi törött le, ami már el van korhadva, az is csak kicsike darabokban, meg egyébként is dombon lakunk, és otthon évi három ilyen viharon szoktunk átesni. Vagy ő rajtunk. Az én anyámról tudnivaló, hogy sokat aggódik miattunk, szóval abban nem volt semmi extra, hogy felhívtam, de anyósomnak csak most nőtt ki ez a tulajdonsága, amióta mindhárman itt pocolunk Firenzében a szőrössel, és én ezt roppant érdekesnek találom, mert miközben a kisfia a világot járja, maximum annyit szokott kérdezni tőlem, mit tudok arról, eszik-e rendesen a gyerek. Ehhez képest most afféle igazi jiddise máme módjára folyton kérdezget minket arról, nem hideg-e az idő, eszünk-e egyáltalán húst***, működik-e a fűtés, meg nem mosott-e ki minket valami az ürgelyukunkból. Én a magam naivitásában úgy gondoltam, hogy kevesebbet kell aggódni miattunk, amikor hárman vagyunk kupacban, de a jelek szerint nem, az aggódás mértéke egyenesen arányos a távollévő családtagok számával.

Annyira egyébként tényleg nem volt rémes a dolog, tegnap délelőtt-délben például gyönyörűen sütött a nap, mint a mellékelt ábra mutatja.

Percre pontosan fél órával a kép elkészülte után már jég esett, és a szél megpróbálta leszedni a La Casina tetejét.

Hát így vagyunk mink itt ebben a vircsaftban, és én ugyan még jelenleg pizsiben iszom a harmadik kávémat, de előbb-utóbb felöltözünk, és elmegyünk bevásárolni, mert fogyóban van a tej, tojás és hagyma, mi viszont továbbra is szeretünk főzni.

* Ma hajnalban 4:12-kor ébredtem arra, hogy ez a marha ordít mellettem egyet álmában. Mint kiderült, azt álmodta, hogy egy vonaton voltunk, ami egy folyóban haladt, a vagonunk lekapcsolódott a mozdonyról, és ott maradt a sodrásban, törölközőkkel kellett eltorlaszolni az ajtóréseket, mert a küszöb felett be akart törni a víz, és végül ránk esett a vagon hátsó fala, ami egyébként egy gardróbszekrény volt, vagy mi. Ezek után szinte azonnal visszaaludt. Én nem. Én ilyenkor már nem tudok, dögvész és lépfene. Természetesen ebben a pillanatban

** a szőrös is megérkezett, és rögtön azt akarta tudni, hol a kaja. Ennélfogva most mind a ketten elégedetten és telezabáltan húzzák a lóbőrt, én meg itt ülök a kanapén, kialvatlan vagyok, és nyűgös.

*** Ezt már tényleg nem értem, a sógornőm afféle on-off vegetariánus, néha éveken át sem eszik húst, és még életben van, szóval anyósom igazán megszokhatta volna az ilyesmit. Mi amúgy eszünk húst, csak most itt éppen nem túl sokat, nem tudom, miért. Hiányozni nem hiányzik.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/04 hüvelyk eská, firenze, macs, ősz

 

11/64 – Bejár

03 nov

Nyilván minden öröm meghozza az ő kaján és keserű gyimilcsit, nekem például a tegnapi kószálás közben kinőtt a talpamra egy igen kellemetlen hólyag. Ebben nincs semmi extra, az alattam lévő röhejesen érzékeny bébilábaksz előbb-utóbb fel szoktak lázadni. Én ugyan finom és kulturált módon azt szoktam mondani ezeknek a lábaksznak, hogy kussolszgeci, de azért általában ők nyernek.

Oh well. Ma amúgy is itthoncsücsü napot terveztem, mert a “kisadagos Firenze” koncepció a jelek szerint úgy működik legjobban, ha napjaim felét a La Casinában töltöm, másik felét odakint az urbánus vadonban, meg különben is ma délelőtt jön Pamela, és nekem ehhez itthon kell lennem, hogy Massimiliano, a Kajla felügyelet alatt legyen.

Ja igen, Pamela. Amikor beköltöztünk, még nem tudtam róla, de a RK sem, hogy a La Casinához jár takarítónő is, aki heti egyszer meggondozza a szanitereket és felületeket a konyhában-fürdőben, elviszi a szemetet, azonfelül felporszívóz és felmos. Emellett lecseréli a törülközőket, és lecserélné az ágyneműt is, ha nem hoztam volna magammal magánkészletet. Nos, ő Pamela. Nem tudom, mivel szolgáltunk rá erre az egészre, de nem baj, úgyis meglesz ennek a böjtje, amikor visszatérek majd koszos palotánkba, ahol egész télen boldogan tobzódhat az entrópia. Mindenesetre most ettől kifejezetten úgy érzem magam, mintha a száz évvel ezelőtti brit birodalom része lennék. Hé, de tényleg, mi a francot érezhetnék mást, egy angol írónő villája melletti kulipintyóban lopom a napot a firenzei dombokon. Személyzettel. És van egy hobbiszatyrom. Hogy az egész még kínosabb-viccesebb legyen, Kátya barátnőm hongkongi történeteiben gyakran előfordultak epizódszereplőként a filipina bejárónők, akikkel ugyanazon a folyosón lakozott egy kaptárban, erre meg én eljövök Firenzébe, és lesz hirtelen egy filipina bejárónőm. Tényleg az. Olasz filipina.

Majd ha teljesen belehülyülök a jóba, úgy fogadom Pamelát, hogy az egyik kezemben festőecset lesz, a másikban egy pohár gintonik, nyakamban harminckét nyaklánc, arcomon pedig révült artisztikum. Elképzeltétek?

Nem mintha a valóság kevésbé röhejesen festene.

Ezt a RK lőtte rólunk tegnapelőtt, és nem akartam, hogy kárbavesszen, túl jó fotó ahhoz.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/03 hüvelyk ajándék, eská, firenze, otthoncsücsü, ősz

 

Intermezzó – Street art

02 nov

Igen, tudom, itt vagyok Firenzében, dugjam már be a pofám valami múzeumba vagy képtárba is. Nyugi, meglesz. Azt viszont ne felejtsük el (én legalábbis nem felejtem el), hogy erre a blogra elég nagy mértékben a fotók miatt járnak a népek. A statisztika legalábbis azt állítja.

Na mármost ami a képtárakban található, azoknak a műveknek a fotóit extra minőségben megkapni mindenféle albumokban, ránagyítva, magyarázattal, háttéranyagokkal, satöbbi. Vannak róluk ismeretterjesztő filmek meg honlapok meg minden az anyámkínja, így hát valószínűleg senkinek nincs szüksége arra, hogy például a Primavera kellően homályos fotójával éppen én örvendeztessem meg, ráadásul az Uffizi előtt várakozó sűrű, tömött sorokból ítélve leginkább egy olyan fotóval, ami a kép valamelyik fenti sarkáról készült, mert hogy egymást fogják leverni a népek előtte, az hótziher.

Ezzel szemben mi az, amiről nem fogtok venni vagy könyvtárikölcsönözni sehol semmilyen albumot, nekem viszont éppen van rá lehetőségem, hogy kószálás közben rájuk találjak, és megoszthassam veletek? Bizony, az az urbánus népművészet, aminek vannak ugyan ismert alkotói is (pl. Banksy), de nagyrészt csak úgy terem a falakon, mint a penész. Éppen ezért érdekes nekem, mert éppúgy az itt-és-mostról szól, mint az én jelenlegi nyaralásom vagy őszölésem vagy minekhíjuk.

Az alábbiakban a kószálásom közben talált példányokról van egy kiske galéria, és jól felismerhető, hogy vannak olyan alkotók is, akiknek több műve szerepel benne, de nem tudom róluk, kik ők, és ettől valamiért még izgalmasabb az egész.

Aki biztosan beazonosítható, az egy Blub művésznevű valaki, aki ismert popkulturális figurák képeit és klasszikus festményeket alakít át úgy, hogy a szereplőkre úszószemüveget rak, az alábbi kettő például az ő munkája. Klimt A csókjának kinagyított részletét már megpróbálta lekaparni valaki, de azért még beazonosítható, Albus Dumbledore még egészben van, de ki tudja, mire legközelebb errefelé járok, ugyanilyen állapotban találom-e.

A képek pontos helyét meg nem tudnám mondani még akkor se, ha vallatnak, mert csak csámborogtam, oszt lőttem egy fotót, amikor szembejött valami. Annyi biztos, hogy nagyobb részüket az Arno túlpartján fotóztam, az bizonyos szempontból még érdekesebb, mint az innenső, kicsit szedett-vedettebb és kevésbé turistacsalogató. Gondolom, nincs abban semmi meglepi, hogy emiatt nekem talán még inkább tetszik…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/02 hüvelyk ajándék, firenze, turkálgat, ősz

 

11/63 – Kijelentés

02 nov

Ma van a 102. születésnapja annak a nagyanyámnak, aki ha most meglátna engem, rögtön azt mondaná, “hogy nézel ki, fijam”, és ez nem kérdés lenne, hanem kijelentés. Természetesen hiába is mondanám erre, hogy itt mászkálok Firenzében, és 18 fok van november másodikán, szóval úgy nézek ki, ahogy akarok, mert arra csak legyintene.

Az égen természetesen nem nagyanyámat monitorozom, hanem az időjárást, ami korán reggel még ilyen volt,

de láttam én már karón varjút, mint ugyanez a nagyanyám mondaná.

A mai napra azt irányoztam elő, hogy átmegyek a Ponte Vecchión. Tudom, hogy ez nem nagy terv, de ezúttal is a másik irányból fogok közelíteni, és a túlparton utcaművészetet fogok fotózni halomszám, amíg eljutok a Ponte alla Carraiatól a Vecchióig. Aztán persze beblogolom.

Ja, meg a buszokról is fogok írni, mert az is elég vicces.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/02 hüvelyk újracucc, eská, firenze, ősz

 

11/62 – Dózis

01 nov

Ma úgy gondoltam, nem megyek sehová, cserébe hajat mostam.

Mindemellett a hozzávetőleges irányban, amerrefelé nézek, ez látható,

és amikor ilyen kinézete van az égnek, azt ki kellene használni.

Oh well. A tegnapi napot végigmászkáltam, és ezalatt sikerült realizálnom, hogy ez a város számomra csak kis dózisokban fogyasztható, akkor is laaassan. Hadd mutatom be például, mikor jutottam legközelebb a Ponte Vecchióhoz

és a Signoriához.

Ez mindkettő tudatos döntés volt, az “inkább visszamegyek” fajtából. Firenzét kis adagokban eszegetem, mert másként ő esz meg engem, kábé két-három órán át vagyok képes igazán befogadni és odafigyelni és észrevenni, utána már pucolni akarok elfele, és megemészteni azt, amit eddig láttam.

Istennek legyen hála ezért a jelenlegi lehetőségért, tényleg vagy így kell ennek lennie, vagy pedig sehogy. Ha két napot kaptam volna, hogy végigrohanjak az egészen, valószínűleg már első este hüppögve ültem volna le valahol egy kutyaszaros sikátor macskakövére, hogy vigyetek engem ebből a városból, de most.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/11/01 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, firenze, ősz

 
Újabb bejegyzés →