Azért hangsúlyozom ki, hogy a templom, mert van mellette múzeum is, de én a hétfői sokat csámborgós napon a templomot látogattam meg, teljesen ötletszerűen. Ott szálltam le a buszról, na. És azért ott, mert a Fratelli Bronzetti megállóban, húsz perccel korábban, úgy döntöttem, hogy kábé tíz megállót megyek majd azzal a busszal, amelyik hamarabb jön, legyen az 11-es vagy 17-es. A 17-es volt.

A templom önmagában sem volt kevés, mint ez már kezd számomra Firenzében afféle visszatérő motívummá válni. Itt még beléptidíjat se kérnek, mert úgyis ott van mellette a múzeum a Fra Angelico-féle angyali üdvözlettel, de hát, könyörgöm, ez csak az egyik fal részlete a templomból:

A három nyilvánvaló nagy oltárképen kívül ott van még két maradvány a tizennegyedik századi freskókból,

plusz még ugyanazon a falon van Pico della Mirandola és Poliziano sírköve. Ja, meg ott van a dominikánus Darth Vader szobra is, mivel Fra Girolamo Savonarola ebben a konventben volt perjel, amikor nekilátott visszatéríteni az erény útjára Firenzét, akár akarta az, akár nem.

Ha valakinek hiányzik egy angyali üdvözlet, az is van,

és ha a barokk gezemicék alapján

úgy gondolná valaki, hogy meh, ez így nem elég régi neki, tessék, itt egy kilencedik századi mozaik, amit Rómából hoztak át a Szent Péter templomból.

A kereten kívüli angyalok és szentek nyilván későbbiek, de a Mater Misericordia bizony még akkorról való, amikor a Vatikán se volt még Vatikán.

A kedvencem viszont, azt hiszem, ez a presepe,

a Kisjézus Donatello műhelyéből való, a többieket meg Giovanni della Robbia rittyentette köré később. Ő ugyan nem volt a legtehetségesebb della Robbia abból a kiterjedt családból, és már a kortársai szerint is túlságosan szerette a csicsát meg a pénzt, viszont az az angyal, aki szembenéz az emberrel, az… igen, az igen.