Firenze még mindig nagy és sűrű, én meg kicsi vagyok és ritkás, de azért kezdek belejönni.

A fotók asszem a Loggia del Pesce képén kívül* mind tegnapiak (kicsit összekavarodott az archívum, be kell állítanom a fényzőgépem dátumozó funkcióját), azt viszont még a nagy Sant’ Ambrogio csámborgás idején lőttem. Akkor is éppúgy hétágra sütött a nap, mint ezúttal. Tegnap tényleg olyan gyönyörű idő volt, nekem meg olyan kontemplatív kedvem, hogy gyalogláb jöttem haza a San Lorenzótól, teljesen értelmetlen, de jóleső kanyarokkal. Kilométerekben nem volt olyan sok, max. hat, de ez olyasmi, amit nem csinál senki, még a RK se, pedig ő a famíliában a gyaloglóbajnok.

* Az a fura, boltíves-oszlopos izé az a második képen, a Piazza dei Ciompin csücsül, és egyike azoknak a ritka cuccoknak, amik nem ötszáz éve állnak ott némiképp tanácstalanul, hogy “hát én meg hogy kerültem ide”, hanem közben volt egy olyan intermezzójuk, amikor lebontották az egész kócerájt, és bevitték múzeumba, hogy aztán persze majd visszahozzák, és újjáépítsék. Bizi. Eredetileg persze még Első Cosimo rendelte meg az épületet, de a jelenlegi visszaépített formájában csak 1956 óta áll.

Azt viszont marha nehéz elképzelni, hogy eredetileg halpiacnak szánták.