Azt add meg nekünk, ma is, Uram. Az Úr persze nem fog ennyitől a fejemre ejteni egy cipót, úgyhogy most esmég kenyeret sütök. Persze, elmehetnék a boltba is, továbbra is csak 2,2 km oda, ugyanannyi vissza, de még mindig abszurd öröm tölt el attól, amikor csak úgy a kezem alól kinő egy tálca friss zsemle. A múlt csütörtöki vendéglátás alatt nem jutott eszünkbe fotózni, de vendégek szerencsére megtették, szóval itt a bizonyíték:

A tegnapi nagy csámborgás után ma amúgy is itthoncsücsü napot tartok hajrobbantással meg minden, mert holnapra viszont igen durva terveim vannak az Arno bal partjával és ilyen-olyan templomokkal kapcsolatban.

A fotó elkészülte után öt perccel amúgy akkora zuháré indult meg odaki, hogy csuhaj. Jobb is, ha ma itthon maradok, és soraimat rendezgetem.