Ma úgy gondoltam, nem megyek sehová, cserébe hajat mostam.

Mindemellett a hozzávetőleges irányban, amerrefelé nézek, ez látható,

és amikor ilyen kinézete van az égnek, azt ki kellene használni.

Oh well. A tegnapi napot végigmászkáltam, és ezalatt sikerült realizálnom, hogy ez a város számomra csak kis dózisokban fogyasztható, akkor is laaassan. Hadd mutatom be például, mikor jutottam legközelebb a Ponte Vecchióhoz

és a Signoriához.

Ez mindkettő tudatos döntés volt, az “inkább visszamegyek” fajtából. Firenzét kis adagokban eszegetem, mert másként ő esz meg engem, kábé két-három órán át vagyok képes igazán befogadni és odafigyelni és észrevenni, utána már pucolni akarok elfele, és megemészteni azt, amit eddig láttam.

Istennek legyen hála ezért a jelenlegi lehetőségért, tényleg vagy így kell ennek lennie, vagy pedig sehogy. Ha két napot kaptam volna, hogy végigrohanjak az egészen, valószínűleg már első este hüppögve ültem volna le valahol egy kutyaszaros sikátor macskakövére, hogy vigyetek engem ebből a városból, de most.