Nyugi, nem vesztem el. Látjátok, ugye?

A firenzei időjárásról szerzett eddigi tapasztalataim alapján elég gyakran fogtok olyan fotókat látni, amelyeken épp az égre kancsalítok. Ma már volt minden, ami belefér, hajnali mennydörgéses vihartól reggeli szemerkéig, aztán jött a szél, aztán egy egészen esőszerű eső, majd kissé abbahagyta, és elkezdett tisztulni. A fotó ebben a percben készült, még egy utolsó ellenőrzés gyanánt, mielőtt elindulok bótba (erről majd persze később szintén fogok mesélni).

Végül úgy döntöttem, itthon hagyom az ernyőt, ami a La Casina tulajdona, és ilyen elegáncsos ernyőt én még nem pipáltam enkezemben.

Igazi fa meg réz meg minden anyámkínja, a mechanikája meg mint a vaj, huss és pöcc. Pöttömke szépséghibája, hogy az egyik bordája görbe, a gombos zárókája meg nem működik, azonnal automatikusan kinyílik, mihelyt kioldja az ember a tépőzáras átkötőt, és nem is hajlandó összecsukódni, csak ha visszazárjuk ugyanazzal a megkötővel.

Nagyjából a La Casina összes mozgatható tárgyára jellemző, hogy van valami pöttömke szépséghibája, és én ettől el vagyok ragadtatva.