Itt továbbra sem megy kárba semmi, csak veszendőbe. A mai fotó voltaképpen tegnapi, mert vasárnap is őtözködős blog vagyunk mink ezen a tájon, legfeljebb eltesszük a képet későbbi felhasználásra.

Bótba mentünk, mert a RK igen rövid ideig tartózkodik itthon, szombaton tért vissza a horvát szigetről, ma pedig már megy is tova Lengyelország irányába, hogy aztán szerdán visszarobogjon, és csütörtök-pénteken egy monstre konferenciát vezényeljen le szervezői oldalról. Én ugyan továbbra is el tudom látni magam autó nélkül is, de Maci kedvenc eledele* az Aldiban lakik, és az gyalogláb félnapi program lenne, szóval elmentünk cicapapiért. Konkrétan egész szeptemberre elegendő adagért, mert ha továbbra is ilyen hektikus az élet, az a biztos, ami már a kamrában csücsül.

Mivel délután afféle szordínós családi eszemiszom volt a szomszédban, valamikor három óra tájt így nézett ki a teraszon az asztalom, ni:

Három tepsi kenyérrudacska (egy negyedik tepsinyit a RK visz magával), a sapka, amin dolgoztam (azóta már elkészült), plusz a helyi zsibin vásárolt matchboxok a legifjabb résztvevő számára.** Ott azt a feketét sikerült is azonmódulag gajravágnia, egy különösen vad rali közben leszakadt az alváza és tengelytörést szenvedett. Azzal vitték el, hogy “majd apa megjavítja”. Én mindezt angyali derűvel szemléltem, mert onnantól, hogy odaadtam, már nem az én reszortom, mit csinál vele, meg különben is matchboxot én három fontos kritérium alapján szoktam megvenni a zsibin: a) legyen meg és forogjon mindegyik kereke, b) legyen elég masszív, lehetőleg fém, c) ne kerüljön többe háromszáz forintnál. Mint látható, a kritériumaim leginkább azt célozzák, legyen minél nehezebb gajravágni a kiskocsikat, de ha véletlenül mégis összejön, hát akkor is veszett több Mohácsnál.

Hát így. Most pedig hétfő, és nekem rendszert kell kopácsolnom az életembe, ami ezúttal valóban kihívás lesz, mert máskor úgy várom az őszt, mint a Megváltót, jer tancsitancsi meg az összes vele járó kellemes és kellemetlen dolog. Engem tényleg az órarendem tart kordában, olyanom pedig idén nincs. Sebaj, megoldjuk.

* Őszintén: nem biztos, hogy az a kedvenc eledele, mert nem nagyon kap mást. Azt viszont minden macskatartó tudja, hogy addig van jó világ, amíg a macska meg akarja enni azt, amit elérak az ember. Ezt meg akarja enni, úgyhogy nekünk egyelőre jó világ van.

** Zsibi utoljára tavasszal volt, de azóta nem találkoztunk a gyerekkel, és addig akartam odaadni, amíg még érdemes. Olyan gyorsan nőnek ezek, mire kettőt pislantok, már csajozni fog és tetováltatni akar, de mindenekelőtt nem fogják érdekelni a matchboxok.