Olyan éjszakám volt, hogy azt én senkinek se kívánom, negyed háromkor a vihar (a RK és Maci ezt természetesen átaludta), kábé negyed négytől szirénázó tűzoltóautók szinte folyamatos menete oda-vissza a 11-es úton (a RK és Maci mint fent), aztán mire valahogy visszaaludtam, hogy válogatott rémálmok gyötörjenek, megjelent Maci üveghangon vinnyogva focizni a szobám tárgyaival, amíg le nem vánszorogtam enni adni neki. A RK, mondanom sem kell, ezt is átaludta. (Oké, állítólag a viharra mégiscsak felébredt, de csak annyi időre, amíg agnoszkálta, hogy nem jég, pompás, aztán rögvest visszaaludt.)

Ahhoz képest, hogy állítólag ez volt az év vihara, mi viszonylag jól megúsztuk, mármint semmiben sem keletkezett kár engem kivéve. Mindezek után viszont feltehetőleg egyikőtöket sem lep meg, hogy fél kilenckor jelentem meg legközelebb az élők között, és akkor is azzal küldtem el a jó álmú férfiembert piacra, hogy hozzon nekem kakaóscsigát. Két kakaóscsigát.

Nyilván ma reggelre fogyott el a cigim is, de azt már nem bíztam rá senkire. A szőrös disznó persze most boldogan alszik. Ha nem lennék ennyire ledarálva, talán gurigáznék is valamiket körülötte, és üveghangon vinnyognék hozzá, de most csak örülök, hogy élek, és van a gyomromban kettő kakaóscsiga.