Ne tessék beszarni, csak a zenegépecke cseszett ki velem (még, mondja bennem az örök optimista), de ez épp elég baj nekem, mert az nekem az állandó felszerelésemhez tartozik, akár éppen kutyagolok valahová, akár pedig a teraszon ülök, és írok. A tyehnyika elhaladt a fejem fölött, mint Kassák Lajosé fölött a nikkelszamovár, én még külön fényképezőgépet meg mp3-lejátszót használok/tam, márpedig ebből most megdöglött a második, gyász. Természetesen Fapipa nem hajlandó playlisteket lejátszani, sem pedig a drága jó butatelefonomat felismerni, hogy arra pakolhassak át valamiféle zenei szajrét, szóval muszáj lesz dérrel-dúrral bevonulni valamikor a székesfőfaluba, és szerezni egy mp3-lejátszót, de persze abból is már csak háromféle van, drága, rossz, valamint rossz és drága. Mindenek helyét átvette az okostelefon, és én ugyan még mindig ellenállok, de ha ez így megy tovább, nekem is szereznem kell egyet, és ennek a gondolatától is hátborsóim lesznek.

Na mindegy, megyek piacra.