A RK tegnap délután feltarisznyálta Emesét, aztán egy teljes hétre lelépett Zebegénybe. Ez így önmagában nem lenne nagy cucc, az a pasi annyit megy körbe, mint egy Hajdú mosógép, csak a csempéket nem veri le a falról olyan szépen. Ámde ez most egy mérföldkő vagy mi, eddigi élete legkomplexebb hepaját zárja éppen, mert idén jár le az a projektje, amiben ő volt a főnök, és amibe belement öt év munka, nyolc válogatott munkatárs a szélrózsa minden irányából meg az Európai Kutatási Tanács számos eurói. Nagyon számosak. Sok nullával.

Ezek után (gondolom), abban sincs semmi meglepő, hogy drága varacskos Emesébe tegnap nem csak a szélrózsa minden irányából érkező kuticsopy tagjait zsúfolta bele, hogy több fordulóval felfuvarozza őket a dombra Zebegényben, hanem tizennyolc üveg bort is. Én, mint hűséges, odaadó és gondoskodó feleség (haha) úgy gondoltam, küldök vele a borhoz pár kenyérrudacskát is, amit tegnap dobtam össze hidegen kelesztett tésztából, ezzel a két kezemmel.

A fél fogukra sem lesz elég, de a gesztus a fontos, nem a mennyiség. Ehhez a gesztushoz viszont akkor már kéne valami hordozóeszköz is, mert ha a RK-ra hagyom, ő belebassza egy vászon konferenciaszatyorba, amit 2019-ben hozott Krakkóból vagy 2015-ben Tamperéből vagy… á, van itt választék húsz évre visszamenőleg, annyi konferenciaszatyor van a házban, mint a nyű.

Én úgy gondoltam, adjuk meg a módját. Igaz, ez az “adjuk meg a módját” nálam úgy kezdődik, hogy “végy egy használaton kívüli konyharuhát, egy fél pár cipőfűzőt, és halászd elő azt a ragasztófátylas anyagdarabot, amiből anno leveleket gyártottál a kerti abroszra”.

A lehető legegyszerűbben akartam megoldani a feladatot, de azért egy ilyen izére ráfér némi dekoráció, és ha kenyérzsák, akkor szívek. Rá is vasaltam a konyharuhára kettőt a kockás anyagból,

aztán kis lépéshosszal lecikcakkoltam őket Erikkel.

A kenyérzsák “korcához” csak visszahajtottam és levarrtam a konyharuha szélét, nem nagy etvasz.

Végül pedig összevarrtam a zsák oldalait, így ni:

Cipőfűzőt bele, aztán a kenyérrudakat.

Nettó félóra munkával nem is rossz.

U. i.: Mivel a kenyérrudakról is érkezett kérdés, íme a recept. Lehet nagyon flancos is, kovásszal meg mindennel, de most egy olyat csináltam, amihez csak instant élesztő kell. Meg idő.

Hozzávalók:

• 40 deka simaliszt + még néhány kanálnyi, ha túl ragacsos lesz a tészta
• 20 deka teljes kiőrlésű liszt (csináltam már búzával, tönköllyel is, ez most rozs volt)
• 33 deka kézmeleg víz
• 4 teáskanál cukor (én ilyenkor barnát szoktam használni)
• 2 teáskanál só
• 1 zacskó (7 g) instant élesztő
• 2 evőkanál olívaolaj

Az összes hozzávalót beledobtam a dagasztógép táljába, simára gyúrattam a géppel, gömbbé formáltam, aztán beletettem egy kiolajozott tálba, aminek fedele is van. Két óra kelesztés után betettem a hűtőbe.

Másnap két órával sütés előtt kivettem a hűtőből a tésztát, hogy felengedjen, majd kétfelé osztottam, hosszú rudakat sodortam mindkét darabból, azokat kábé 15-15 részre vágtam. Begyújtottam a sütőt 230 fokra, bekészítettem egy sütőtepsit. A kenyértészta 30 darabkáját kisujjnyi vastag rudakká sodortam, rápakoltam két szilikonos sütőlapra (valszeg a sütőpapír is megteszi), és amikor a sütő bemelegedett, szilikonostól ráemeltem az egyiket a forró tepsire. (A sütőm ugyan alul-felül süt, de nem akartam betenni mindkettőt egyszerre.) Lepermeteztem a sütéshez használt virágspricnivel a rudakat, majd bedugtam a tepsit a sütőbe, utána fújtam a spricnivel még néhányat. Amikor az első adag megsült, rácson hagytam őket kihűlni, a tepsibe meg beraktam a második adagot.

Sütő- meg liszt- meg időjárás-függő, meddig tart, hogy pirosra süljenek, nekem általában 15-20 percbe telik, de 10 után már megnézem, és kap még a virágspricniből néhány löketet, attól lesz ropogós.