Ma hajnalban anyám megnyugtatóan azt mondta, hogy csak át kell menni az erdőn, ne foglalkozzak vele, hogy úgy fest, mint egy Grimm-mesében, a túloldalon ott lesz a gyógyszertár, és valóban ott volt, ragyogott a sötétben az összes kirakat, mint Salamon töke, amikor meg bementem, kiderült, hogy ez gyógyszertár és ajándékbolt és írószerbolt és még tökömtudja, az egyik sarokban lenvászon ruhák lógtak a plafon alól, egy polcon illatos radírok és neonszínű ceruzák voltak, az állványokon inka cserépedények és cseroki ezüstékszerek energiaitalokkal meg gumicukrokkal vegyest, és én teljesen elfelejtettem, hogy miért jöttem be, csak bámultam, mint borjú az új kapura.

Ekkor persze felébredtem. Ebben a percben fél hat volt, és Maci ott ült az ágyam előtt – türelmesen, de azért kissé sürgetően, és ugyan nem szólt egy szót se, de rá volt írva az arcára, hogy “holakajám”. Nyilván felcihelődtem, belebújtam a papucskámba, megragadtam Fapipát, és elindultam lefelé a lépcsőn.

Aztán legurultam rajta. Oké, a legurulás nem teljesen passzent megnevezés, mert inkább afféle szánkózás volt a lépcsőfordulóban, a papucsom talpa lecsusszant az egyik lépcsőfok élén, és a gravitáció mindenáron azt akarta, hogy a szép nagy buckós fejemmel zúgjak neki a falnak, de én nem hagytam magam, egyik kezemben az a kurva Fapipa, a másikat ráfontam a lépcsőkorlát oszlopára, és félig-meddig bukdácsolva haladtam még térdenállva három fokot lefelé, menet közben extrán belegabalyodva bokáig érő klepetyusomba, valamint igen hangosan emlegetve Jézust és Máriát, ezalatt meg a papucsaim elszálltak ahajt a földszint irányába. Végül az egész akció úgy ért véget, hogy ott feküdtem a lépcsőkorlát köré csavarodva, fejjel lefelé, és azt se tudtam, hogy melyik végtagom hol van, de a tablet még mindig ott volt valamelyik csápomban vagy nyúlványomban vagy mimben, és neki se ütöttem semminek, pompás. Maci ezen a ponton kidugta a fejét az ajtófélfa mögül, és rendkívül megértően azt mondta, hogy “jójó, de HOLAKAJÁM”, én pedig felvakartam magam a lépcsőről, bár még abban a pillanatban sem voltam benne biztos, hol az összes alkatrészem. Most már nagyjából sejtem, hogy érezhette magát nagy általánosságban a lernai hidra, dzsí, hát ez a fej meg honnan került elő, előbb még a hónom alatt volt.

Mint a mellékelt ábra mutatja, természetesen kutyabajom se esett, két mikroszkopikus horzsolástól eltekintve a bal csuklómon. Szintoly természetesen a Repülő Kutató fel sem ébredt a jézusmáriázásra, mert piszok jó alvókája van neki, és emiatt lesz egyszer, hogy én megmurdelek balfaszságból kifolyólag valami lépcsőfordulóban, ő pedig ezt csak onnan fogja megtudni, hogy a macska hozzá fog odamenni azzal, hogy “holakajám”.

Ja, azóta már a piacot is megjártam, és vettem kukoricát meg sárgabarackot. Egy kis szerencsével nem ugyanabba a kajába kutyulom majd bele mindkettőt.