A jövő hétre 35 fokon felüli hőmérsékleteket jövendöltek, és erre én majd nyilván iszonyatos mennyiségű nyávogással fogok reagálni, pedig már most sem egészen piskóta a szituáció, hajnali négykor arra ébredtem, hogy a hold besüt a lábamra, a fülem körül egy szúnyog büzzög, és az oldalamnak dőlve valami szőrös, meleg és szuszogós bundasapka dolgozik azon, hogy tutira ne fázzak. Jobb híján felvakarodtam, enni adtam Macinak, újrahúztam a csatakosra izzadt lepedőt-párnahuzatot (paplan nincs, azt már ilyentájt nem bírom el a habtestemen), aztán visszaájultam ordas nagy marhaságokat álmodni.

Általában álmomban is én vagyok én, de ezúttal valaki más voltam, New Yorkban(!) éltem, éppen monszun idején(!) voltunk, és egy könyvesboltban dolgoztam afféle lótifuti hátramozdítóként. A családom, akik nem a valóságos családom voltak, hanem afféle álombeli família (bundesliga-frizurás mostahapapi meg csavarókkal a hajában mászkáló anya meg rémes redneck bátyák és öcsök) totál megbízhatatlannak tartott, és meg voltak győződve arról, hogy hazudozom nekik arról, mit csinálok általában. Ezt pünkt eltalálták, mert tényleg hazudoztam arról, kivel megyek és hová, pedig nem volt az egésznek semmi sportértéke, a munkatársaimmal lógtam, és tök unalmas dolgokat csináltunk, de nem tudtam nem hazudozni, és amikor igazat akartam mondani, az még a hazudozásnál is kevésbé hangzott hihetően. Jáj. És mindez valamilyen bizarr módon mégiscsak a Sport utcai lakásunkban történt, ami már egy évtizede másé, épp csak ezúttal valahol Brooklynban volt, és a berendezés kábé úgy festett, mintha egy lakókocsiban éltünk volna. Jáj.

Mindenesetre mikor nyolckor újra életképesnek éreztem magam, ismételten összevakarodtam, bekentem magam a héten vett újabb napvédő anyámkínjával, aztán elmentem macskapapiért meg piacra, mert a RK holnap hazatér, és erre az alkalomra rukolás kenyeret rendelt. Ezzel csak egyetlen aprócska probléma volt, mégpedig hogy nem volt a piacon rukola, mert az se rajong ezért az időjárásért.

Na sebaj, majd kitalálok valami mást.