Az útihorgolásaimat egy ántik Yves Rocher nesszeszerben szoktam magammal hurcolni, márpedig már 2018 óta. Nem csoda, hogy (szopornyicaidő ide vagy oda), ezalatt az öt év alatt egyre ántikabb lett szegényke – mostanra kifejezetten leharcolt állapotba került, muszáj volt pótolni.

Úgyhogy vettem ennek érdekében egy adag ún. “vízálló poliészter” anyagot meg két cipzárt, uccuneki.

Nyilván nem volt szükségem 45 centis cipzárokra, de azt kell szeretni, ami van, márpedig ha ilyen színben akartam cipzárt, választhattam, hogy tizenöt vagy negyvenöt centis példánnyal próbálom megoldani. Egyelőre a negyvenötös nyert, nagy cipzárból bármikor lehet csinálni kicsit, fordítva nehezebb.

Előrebocsátom, hogy én meg Erik még sose varrtunk ilyen anyagot, úgyhogy ez itt többé-kevésbé afféle tesztpéldány is volt – értsd, ha megfelel az eddigi horgolószütyőm pótlására, remek, ha nem, akkor is használni fogom valamire, nem görcsölünk, csak haladunk. (Egyszer majd írok arról is egy töprengőset, hogy vajon miért nem megy ez a hozzáállás az általam ismert GenZ meg alfagenerációs nyuszikáknak, akik mindent azonnal Pinterest- meg Tik-Tok-minőségben akarnak megcsinálni. A Bábkészítés órámon is azonnal összehuttyantak és siránkozni kezdtek, ha nem voltak első kísérletre olyan jók, mint egy tizeniksz éves tapasztalattal rendelkező iparművész. Zárójel bezárva.)

Úgy gondoltam, levágok ebből az anyagból egy 32 centi széles darabot, aztán addig farigcsálom, amíg el nem fogy. Kivágtam belőle két 27 centi magas és egy 23 centi magas darabot, Erikbe bedugtam egy farmervarró tűt, mert azok eddig még nem hagytak cserben, aztán erisszük.

Arra nem is számítottam, hogy elsőre sikerül olyan szép íves varrásokat produkálni, mint a mintapéldányon, ehelyett az egyszerű téglalapokra koncentráltam, és elsőre a külső zsebet készítettem el az alacsonyabb téglalap meg némi farigcsák segítségével. Íme a külső zseb.

A külső zsebet rávarrtam az egyik 27 centi magas téglalapra, amit a fenti módszerrel összevarrtam a másikkal, középre cipzár. Érthető, ugye?

Úgy gondoltam, az lesz a legegyszerűbb, ha felülről kezdem összeállítani a szütyőt, a cipzárakkal mindig csak a baj van. QED.

A kép alsó felét nézzétek inkább, mert ott az látható, hogy a hátlapra belülről készítettem egy zsebet is, amiben az osztások éppen a horgolótüvekre meg a kézimunkaollóra vannak inicializálva. Azok folyton ide-oda lődörögnek a szütyőben, én meg azt ki nem állhatom.

És akkor nekiláttam összeállítani az egészet a visszájáról, utólag keskeny csíkokkal takarva el a varrásszéleket, így, ni. (Ezen a ponton ne felejtsétek el kinyitni a cipzárt! Anélkül nem lehet kifordítani a szütyőt.) A varrásvonalba közben befogtam egy fogantyúnak szánt darabkát is, de erről nincs dokumentászijo, a bejegyzés utolsó képét nézzétek meg, azon ott van a szütyő jobb oldalán fent.

Az aljára az öblösödést a jól bevált háromszög-módszerrel oldottam meg,

majd annak a varrásvonalát is eltakartam egy csíkocskával.

Kifordítottam, helyrepofoztam, majd a képen látható helyre felapplikáltam egy kulcskarikát is a szemjelölő pöcikéknek, mert azok is hajlamosak fel-alá lődörögni a szütyőben. Jobb, ha szem előtt vannak. Meg kéznél.

A végeredmény a mintapéldányomnál öt centivel szélesebb és három centivel magasabb lett, de nekem úgyis akkora minden táskám, hogy beleférjen egy fél disznó, úgyhogy valószínűleg elleszünk.

Ha nem, akkor gyártok egy kisebbet is, most már tudom, hogyan kell.