Az voltam én tegnap, a szólásbeli, aki magában iszik. Csak sört, de abból másfél literrel, ajvé. Ez nem szokott gyakran előfordulni, de miközben megkelesztém és megsütém a kettő veknit (egyet a szomszédba, egyet itthonra), a fejemben zsezsegni kezdtek mindenféle fiktív figurák, és hiába szóltam nekik, hogy kuss legyen. A sör sem volt jó ötlet, sajna, mert még hangosabban kezdtek dumálni. Ezt én általában azzal kezelem, hogy amikor majd muszáj lesz megírnom őket, mert nem hajlandóak befogni a lepénylesőjüket, pofoztatni fogom őket. Sokat. Az én fiktív hőseim rendszerint szarrá vannak csépelve a sztori végén. Esetenként már az elején is.

Mindenesetre ma reggel minimális késztetésem volt piacra menni, de az muszáj, úgyhogy felvettem a tehénkergető prériasszony ruhámat, megittam négy pohár vizet, és elmentem piacolni.

Amíg én céklalevelet meg paradicsomot meg grillsajtot vásárolgattam, hazaért egész hetes konferenciaturnéjáról a RK, és hozott nekem csokit.

Ennyit.

Méghogy mindenki azt érdemel, amit kap.