Ma igazi luxynapom lesz, hejj, elmegyek pedikűröshöz. Ott én eddigelé egyetlen alkalommal jártam, valamikor az idők hajnalán. Ha a cipőkön való nyávogásból és nyivácskolásból nem lett volna nyilvánvaló, én igen puha és érzékeny lábakszon élek, ezért mindig döbbenten hallgattam egyik barátnőm sztorijait a pedikűrösről, aki neki konkrétan lehámozta a sarkáról a bőrkeményedéseket. Mindehhez ezek itt alattam röhejesen bébiszerű lábaksz is, gyűrött talppal és picike körmökkel, a cipők miatti nyivácskolások pedig olyan példányok révén is megjelennek, amilyeneket más nők akkor vesznek fel, amikor hazaérnek, és lerúgják a magassarkút. (Egy pár igen pofás Josef Seibel szandált azért kellett elajándékoznom, mert feltörte a lábam. Az oldalvarrása.)

Szóval luxynap. Mivel viszont nem csak sarokcsiszolóval él az ember, odacsaptam egy öregtésztát is, mert holnap hazaér a Repülő Kutató, és őt eddig díszvacsorákon tartották vagy mi. Képeket nem küldött, és ez gyanúsabb, mintha küldött volna, amikor igazán fasza ételeket adnak neki, nem meri megmutatni.

Ja, ilyen félelmetes feleség vagyok én, szolgálatotokra.

Tegnap feltettem egy szavaznivalót is, a teraszon ácsorgó székek párnáinak huzatáról. Tessék nyilatkozni, mert ha hazaesz a fene a pedikűrről, valószínűleg azt az akciót is beröffentem. Skandalum, hogy a pasi majdnem egy hétig másutt volt, én pedig még nem festettem át, szereltem le vagy szereltem fel semmit. Néhány új párnahuzat, az lenne a minimum.