Megyek kifelé a langy takonyba a hatszornegyvenöthöz (ezek tanítandó percek) meg a nyolcszáznyolcvanhoz (ez egy busz). Annyira nem volt ma reggel semmi értelmes ötletem az őtözködéshez – hé, kétszer nyomtam be a telefonon a szundit! -, hogy előrántottam a rettenetes kockás ruhámat egy újabb kávés zoknival, emellé meg úgy gondoltam, ideje az elsősöket hozzászoktatni a színes harisnyáimhoz is, olyat eddig még nem láttak rajtam.

Ja, és hajat mostam. Az volt a legnagyobb hiba, teljesen fel van robbanva. Na mindegy, amúgy is elég robbanékonynak érzem magam, csak remélni tudom, hogy ez a munkázóig elmúlik.

Ennél hókább vagyok, csak amolyan leprasárga napfelkelte van az ablakon túl. Még ez is.